„Tudva, hogy tested minden porcikáját meg kell mutatni, hezitáltál, hogy elvállald-e a szerepet?
Egyáltalán nem. Az én képzelőerőm sokkal durvább, mint ami a forgatókönyvben van! Steven egy csapásra megváltoztatta az életemet azzal, hogy rám bízta az Éhség főszerepét. Így nem volt kérdéses, hogy ismét igent mondjak. A Parlament épületébe voltunk hivatalosak a brit filmszakma díszvacsorájára, és ő ott vázolta fel futólag, mi foglalkoztatja. A forgatókönyv elolvasása nélkül is igent mondtam. (...)
Mindkét McQueen-filmben intenzív, nagy mélységeket megjáró szerepeket játszottál. Mennyire viselt meg?
Az előkészületeket és a forgatást egyaránt nagyon intenzíven élem meg, a haverjaimmal sem szívesen lötyörgök ilyenkor. De mihelyst vége a felvételeknek, nagyon hamar eltolom magamtól az egészet.
Vonzanak a bevállalós szerepek?
Ha kockázatot vállalsz egy szokatlan filmmel, legfeljebb pofára esel. Na és? Egyszer úgyis mind meghalunk, addig meg jobban teszem, ha merész alkotásokhoz adom a nevem, mintsem olyanokhoz, ahol ott van a biztonsági háló. Steve-vel dolgozni egyszerre izgalmas és rémisztő, lenyűgöző és felkavaró. Nála mind az öt érzék részt vesz az alkotófolyamatban. Kísérletezünk, és sosem tudjuk előre pontosan, mi sül ki belőle. Ettől maradok éber mint színész. Persze nem mintha egyből értenék mindenféle experimentális dolgot. Amikor elolvastam az Éhséget, azt gondoltam: »Jézusom, ez meg mi a fene?« Nem akartam elvállalni, de az ügynököm erősködött, hogy legalább menjek el találkozni a rendezővel. Rendben, megnézem azt az idiótát.”