„Lehet, hogy a franciák tájékozódtak arról, milyen hatalmas sérelmeik vannak a tüntetőknek? Hogy a magyarországi pótbaloldal szemében az volt a viruló szabadság, amikor a szocialista kormányok alatt kordonokkal volt tele a főváros? Ki tudja, talán hibát követtek el a millások. Hogy az idegenlégiósoknak ne legyen információhiányuk és részesülhessenek az eltaposott szabadság utáni nosztalgia édes mámorából, elküldhettek nekik néhány videót 2006 őszének embervadászatáról. Esetleg a március 15.-i karhatalmi cumielkobzásokról, meg a Gyurcsányt védő kommandósokról a Nemzeti Múzeumnál. És persze, siránkozhattak arról, milyen nehéz egy olyan országban élni, ahol még az Országház és a közintézmények körüli kordonokat is lebontja a diktatórikus hatalom, s az sétafikálhat a Kossuth téren, aki csak akar. Ahol a rendőrök nem igazoltatják folytonosan azokat, akik egynél többen vannak, ahol a karhatalom már annyit sem törődik a polgárokkal, hogy legalább megverje őket.
Hosszan sorolhatták a hányattatott sorsú hazai balosok a felháborító hiánylistát. Nem öklelik föl a riportereket a miniszterek, nem uszítanak rájuk titkosszolgákat, nem fenyegetik őket. Nem számolják föl a sajtótájékoztatókat a rendőrök. Nem utasítják az állami cégeket, hogy ne rendeljenek meg ellenzéki újságokat és nem kötelezik őket arra, hogy hirdetést ne adjanak fel ezekben az orgánumokban. És: nem ütlegelik a fotóriportereket, sem a liberális vagy konzervatív újságírókat, nem cigányozzák le és nem verik agyba-főbe a külföldi állampolgárokat. Mint a boldog gyurcsányi békeidőkben.”