„Ha már tudomány: én készséggel elhiszem, amit Kertész István professzor állít. Hogy bár nála is »szemet szúrt, hogy nincsenek jegyzetek«, jóhiszeműen járt el, mikor átengedte a jeles művet. Tehát lehet, hogy részéről ez nem bűn. Hanem hiba. Hozzáférhetőségi hiba. A szociálpszichológiai zsargonban így nevezik azt a jelenséget, melynek tipikus esete, hogy »amikor egy cikk megjelentetéséről döntenek a bírálók és a szerkesztők, ítéletükben nagyobb súllyal esik latba a szerző neve és az intézmény, ahol dolgozik, mint a tudományos teljesítménye.« (Stuart Sutherland: Irracionalitás. Noran Libro Kiadó, 2010. 40.o.) Sutherland professzor, az University of Sussex kísérleti pszichológia laboratóriumának alapítója szemléletes (s megdöbbentő) példákat hoz erre könyvében. 1982-ben egy kutatópáros provokatív kísérletet eszelt ki. A tizenkét pszichológiai szaklaphoz – új cikként feltüntetve, fiktív szerzői névvel - beküldtek egy-egy, az illető folyóiratban már közölt, neves harvardi, princetoni professzorok által írt szakcikket. Az íráson csak minimálisan változtattak, ott, ahol az eredeti szerző önmagára utal. A tizenkét lapból kilenc nem vette észre, hogy az írást már közölte egy másik (tetejébe igen neves!) szerző tollából. E kilencből nyolc tanulmányt azzal dobtak vissza, hogy nem üti meg a szintet. (Úgy, hogy előtte mástól már lehozták!) (I. m. 39-40.o)”