Az arab uralkodók és az írás a falon

„A Pilvax-ifjak, hogy a több ezer pesti polgár által aláírt Tizenkét ponttal támogassák a reformellenzék megrekedni látszó országgyűlési küzdelmét, 1848. március 19-ére, a József-napi vásár egyik napjára - francia mintára - Rákos mezején nagygyűlést és bankettet akartak szervezni, aláírásgyűjtéssel. A történelem közbeszólt, és még a tervezettnél is korábban bekövetkezett a forradalom, amelyben kulcsszerephez jutott a mai Kossuth Lajos utcában lévő Landerer-Hackenast nyomda is, ahol a márcziusi forradalmárok közzétehették követeléseiket. Valamivel később, a világ egy másik táján »osztódva« kezdett elterjedni a nyomtatás, hozzájárulva a sajtó megerősödéséhez az arab világban. 1855-ben például Aleppóban megjelent az első nyomtatott, arab nyelvű újság, az Állapotok tükre, amelyet több tucat követett, új ötleteket és információkat víve el az olvasóhoz, ráadásul mindezt mindenki számára közérthető nyelven. Ez egy olyan innovációs lépés volt, amely bizonyos értelemben a mai kor arab műholdas csatornáival hasonlítható össze! A nyomtatás nagyban hozzájárult az arab kulturális reneszánsz, a Nahda kibontakozásához a XIX. század második felében, amely az arab szellemiség szabadelvű korszakának tekinthető, és amelynek mozgatórugója a kozmopolita, városi értelmiség volt. Sokan bennük vélik felfedezni a 2011-es évben főszerepet kapó »Facebook-generáció« szellemi elődeit.

A párhuzamok rámutatnak arra, hogy a történelem időről-időre visszatérő momentuma, amikor a tömeg, és a technológiai gyorsulás összjátéka a forradalmi változás vektoriális hajtóerejét alkotják. Guttenberg nélkül aligha jutott volna annyira nagy szerephez Luther, vagy pamflett nélkül Thomas Paine, Benjamin Franklin postaszolgálata megkönnyítette Washington dolgát, és a transzkontinentális távíró segített az abolicionista Abraham Lincoln újraválasztásában. De vajon internet nélkül milyen szerepet játszott volna Wael Ghanim vagy Leyla Ben Mortada, az idei Nobel-békedíj elnyerésére is jelölt két arab blogger?

A világhálón kezdődő arab forradalom mára toposszá vált. Ezekben az állításokban sok igazság rejlik, hiszen a közösségi média hirdetési és mozgósító eszközként hozzájárult a megmozdulások sikeréhez, ám a forradalmak impulzusát eszmék és követőik adják, nem a világháló. A »kibertér« a 2011-es arab tavasz alatt nem az amerikai függetlenségi háború Levelezési Bizottságának, vagy a francia forradalom Közbiztonsági Bizottságának, vagy az 1848-as forradalom pesti radikális ifjúság csoportjainak jelenkori megfelelőjeként értelmezhető. Inkább az ő rendelkezésükre álló technológiai apparátus részeként, amely az említett megmozdulások és társadalmi manőverek dinamikáját változtathatta meg, ám a világtörténelem dialektikus önmozgását kísérő, önmagára ébredt és önmagától kibontakozó, önmagához visszatérő eszméket nem válthatja ki.”