„Jelen írás sem magát a forradalmat, sokkal inkább az azt támogató/létrehozó logikai konstrukciót (amit forradalmi/szabadságharcos logikának neveztünk) és annak fő reprezentánsát (az egyszerűség kedvéért a karizmatikus forradalmi vezetőt) tárgyalja.
Az így értelmezett forradalmi logika sajnos a rossz és helytelen (értsd szuverenitást csökkentő, társadalmilag kártékony, mások megsemmisítését célul tűző stb.) lépéseket is képes voluntarista módon igazolni. Ezt a szemléletet, vagy inkább érzületet szerettük volna bemutatni, amit éppen úgy lehet pozitív, mint negatív célokra felhasználni. Mivel a logika leglényege, hogy minden cselekedetet önigazol, ahogy tették ezt a radikális konzervatív forradalmárok a de Maistre-i tradíció alapján vagy éppen a forradalmi kommunisták »keresztülhazudom magam az igazságig« morális abszurdjára való belső hivatkozással.
A szabadságharc és így a szabadságharcos logika már csak a fentiek alapján soha nem győzhet véglegesen, de éppen ezért soha nem is bukhat el teljesen, mert a szívekben és az elmékben ott él, ha poraiban is, de örökké, szunnyadón. Aki nem képes megérteni a forradalmár/szabadságharcos szociálpszichológiáját az soha nem fogja megérteni, hogy mi és miért történik idehaza.
A megrögzött realistáknak, a racionális és felvilágosult gondolkodóknak figyelmébe ajánlható, hogy a forradalmár dacolva a korral mai is él és virul, talán túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy szellemi és fizikai ereje teljében tündököl.”