A borkészítés, mint zenére inspiráló életforma, lassan feledésbe merül. Vagy mégsem?
„A Borra-Való együttes és énekese, Almár Judit »városi teremtmények«. Nem a közös szüretek, gyermekkori iskolaévek hozták őket össze egy kis borvidéki faluban. Ettől azonban még zene-, s borfogyasztókhoz szólnak: örömöt és felszabadulást kínálnak hallgatóiknak, s egy hatalmas adag rácsodálkozást önnönmaguk számára. Rácsodálkozás a borra.
Azt hiszem, számukra a borzenélés – márha létezik e fogalom - a megismerés felé vezető út egyik formája. Muzsikájukban - saját szerzeményeikben is - határozottan megjelenik a népzene – a magyar, a balkáni, az ír -, a így világzenébe hajló hangzást teremtenek. Ami azonban számomra sokkal fontosabb: nem íróként közelítenek a borhoz, nem minősítik, ítélik, boncolják azt szét, mint egy ítész.
Nem foglalnak állást, nem elemzik társadalmi hátterét, nem számítják ökonómiáját. Mivel zenészek, azt az örömöt keresik, ami a borból, készítőjéből, fogyasztójából a felszínre törhet. Egy kicsit talán irigylem is ezért őket.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Az előzetesből szabadult polgármester költségracionalizálást emleget.
A szurkolók abban bíznak, hogy ez csak egy rossz vicc.
