Forman tűzoltói

„Itthagyta nekünk addigi műveinek (Fekete Péter, Egy szöszi szerelme, Tűz van, babám!) keserédes ízét és velük együtt a »létező szocializmus« egyéni és közösségi attribútumainak, a hazudozásnak, a fontoskodásnak, a szüntelen prédikációknak, a hiteltelen frázisoknak és az álszentségnek akkor még tabutörő, olykor allegóriá ba öltöztetett gúnyrajzait.

És azt a mondatot, mely velünk él, mint az egész történelem, illetve velünk él tovább, noha a Tűz van, babám! világa állítólag rég elsüllyedt. A mondat így hangzik: »Aki nem lopott, az nem nyert!«

Hála annak a kényes ízlésnek, amely a filmcsatornák szerkesztőiben lakozik, Forman fiatalabb évjáratú tisztelői nem képesek »lokalizálni« ezt a mondatot. Ők csak a csehből amerikaivá lett rendező körülrajongott remekműveit, a Száll a kakukk...-ot (talán ezt kevésbé), a Hairt (ezt inkább) és az Amadeust (ezt leginkább) ismerik. A Tűz van, babám!-ot nem, bár mentségükre írom ide, hogy a hatvanas évek francia, lengyel új hullámának produkcióit se, nemhogy a csehét. Noha érdemes volna, mert nemhogy a legsilányabb, legpocsékabb, legigénytelenebb, legönzőbb kis- és nyárspolgáriság volt képes túlélni a rendszerváltozásokat – két kiváló kollégám, Grecsó Krisztián és Koltai Tamás épp a minap kereste, de nem találta az igényes polgári középosztályt –, hanem minden hajdani nyavalya közül épp ez: a lopás. Csak akkor »társadalmi tulajdonról« beszéltek, ma pedig »közvagyonról« beszélünk. Illetve nem is beszélünk, akkor se beszéltünk, ami expressis verbis kiolvasható a tűzoltós filmből. Lopni, csalni szabad, de beszélni róla tilos. Aki észreveszi, kiközösítik.”