A forint gyengülése sem volt kirívó 2011. folyamán. Sok más deviza jóval többet vesztett értékéből, mint a forint, hiszen az egyébként állítólagosan válságban lévő euró forintárfolyama csupán 10%-kal emelkedett, míg a török líra, a dél afrikai rand, és az indiai rúpia sokkal többet gyengült mint a forint, hiszen az euró árfolyama ezekkel a devizákkal szemben 15-20%-kal erősödött. Régiós jóbarátaink pénze, a lengyel zlotyi is pontosan ugyanannyit gyengült tavaly, mint a forint. Sőt, olyan mintha a forint 1 hónappal a nagy testvér zlotyi árfolyamát és gyengülését követné, amit aligha lehet a Fideszre kenni. A brazil reál és a mexikói peso is ugyanannyit vesztett értékéből, mint a forint, hiszen az euró ezekkel a pénzekkel szemben is ugyanannyit erősödött, mint a forinttal szemben. (...)
Miközben Európában már az év első felében is megroppantak a kötvényárfolyamok, és emiatt drasztikusan emelkedtek a hozamszintek, a magyar államkötvények egész jól állták a sarat a tavalyi év folyamán. Még a magán nyugdíjpénztárak kirablása, és a jogbiztonság megszünése sem jelentett problémát az űberlaza piaci szereplőknek, és csak év vége felé gyűrűzött be a halálmadár európai kötvénypiaci hangulat. Azaz a magyar kötvénypiacra csak késve ért el az európai cunami, hiszen év közben már az egekben voltak a portugál és ír hozamszintek, amelyek nyáron 13-14%-os 10 éves kamatot hordoztak, olyan országokban ahol a jegybanki alapkamat 1.5% euróban, miközben ugyanekkor a magyar forintkötvények még csak 7%os hozamszinten álltak.”