Köztemetés

„A köztemetések koporsója puritán farostlemez, nincs mellé semmi. Semmi, ami fontos ebben a halottkultuszban. És ebben nem lehet, hogy a szokásoknak megfelelően, méltón búcsúzzanak el tőlük. Mert annak része a  fényes koporsó, a szép párna, szemfedő, a nyitott koporsóban, a nagy koszorúk, amelyek méretükkel is mutatják a szeretetet, hogy mennyire becsülték azt, akit temetnek. Rémülten visszakoznak hát: – nem, ez nem kell. Legyen másképp, rendesen, nem baj, nem számít, mennyiért.

Pénz persze semmi. Innen a temetkezési vállalkozó lelkére, akaratára bízódik a dolog, megelőlegezi e részletre a temetés költségeit. Kis falvak ezek… mindenki ismer mindenkit….általában megteszik. És a segélyből fogják majd, hónapokon át, néha tovább is, a kevésből is. Gond általában nincs vele, a temetéshez efféle becsület is tartozik, meg kell adni, amit ráfordítottak. Aztán még jön a sírkő, amivel szintén adósságba viszik magukat, de fontos, hogy meglegyen.

Pazarlásnak tűnhet, ha az ember azt látja, a nyomorban milyen felhajtást csapnak a temetés körül. De aki elmegy egy virrasztásra, végigkísér egy családot a bajban, látja, hogy tartják magukat pl. ahhoz, hogy egy évig nem szórakoznak, amíg »fel nem törik a gyászt«, az megérti, fontos és nemes dolog ez.”