„A Bizottság együttes egykori, bármiféle konzekvens politikai program nélküli, érzületi tevékenységének az adott igen ironikus politikai felhangot, ami egy paranoid, zárt ideológiai rendszerben mindennek jelentést tulajdonított: a művészet rövid távú örömére és hosszabb távú kárára. Egykoron Moszkva utcáin megjelent egy plakát, amely egy egyszerű, kronológiai tényre hívta fel a szovjet dolgozók figyelmét: miszerint 60 éves a szovjet cirkusz. Amit - a legenda szerint - a Párt azonnal magára vonatkoztatott s betiltott, amúgy kellő önkritikáról téve tanúbizonyságot. Az ilyen rendszerekben tehát bárminek, szó szerint bárminek, ami nehezen lefordítható, ami rejtelmes, megadatik, hogy az a függetlenség, szabadság, bátorság etikai dimenzióiban legyen értelmezhető, illetve ugyanígy: a fentiekkel szoros összefüggésben az avantgárd művészet látszatát keltse. Az ideológiai rezsimek paranoiája által teremtett önkéntelen politikai jelentéstan egyike az államszocializmus kulturális antropológiájának keretében értelmezhető kérdéseknek, s nem magától értetődő, hogy a művészettörténet vagy a társadalomtörténet kontextusában láttathatóak-e az egykori jelenségek.
Ami a Bizottság együttes tagjainak festészeti tevékenységét illeti, abban a politikai művészetnek kizárólag a fentieknek megfelelően volt nyoma: amikor a rendszer általános viktoriánus prüdériájára, ideológiai aszexualitására tekintettel, egy egyszerűen lefestett, jelzés értékű női nemi szerv látványa már szubverzívnek tűnhetett, amikor a vidám szabadosság a belső szabadság metaforájaként volt érthető.”