„A rommagyar politika mérhetetlen etnocentrizmusa
minden társadalmi, kulturális jelenséget úgy értelmez át, hogy az a kisebbségi identitásharc keretébe és csakis abba legyen beilleszthető. Nem történt ez másként a népszámlálással sem: a jobboldali és még jobboldalibb rommagyar formációk számára a népszámlálás kiváló alkalom volt nemzeti/etnikai elkötelezettségük bizonygatására. A minden vonatkozásban hiteles és érvényes adatok gyűjtése kívül esik mind a kormányzat részeként működő (egyébként most is egyidejűleg ellenzéket úgyszintén mímelő) RMDSZ, mind a többi rommagyar politikai párt és alakulat érdeklődési körén.
A kampány a jóízlés határán túl is folyt: ki a magyarabb (semmiképp »székelyebb«, népszámláláskor az szitokszó, de holnaptól majd a székely autonómia kivívása a napi, sőt korparancs), ki milyen bátran vallja magát magyarnak. Az egymásra licitálásban már a románokat is felszólították, vallják meg bátran magyarságukat.
Másodpercekig – a bevallás idejéig – a romákat/cigányokat is »befogadó nemzettudat« jelszóval magyaroknak tekintették az amúgy cigányellenes politikát, sőt propagandát folytató elöljáróink. Fogcsikorgatva, de – gondolták – sebaj, másnaptól újra gyűlölködhetünk, falakkal zárjuk körül, marginalizáljuk, elüldözzük, megalázzuk őket. Hiszen ők is »magyarok«, nemde?”