Hír meg hirdetés

„Az idén márciusban leadott kézirat még hemzsegett a kritikai észrevételektől, a kötet a magyar kulinária szokásos képét mutatta: egy tucat ínyencétterem, néhány ígéretes vidéki konyha, félszáz elfogadható vendéglő, a többi néma csend. Ám ekkor megjelent Prospero, s mint valami mágikus szakács (nem a Bűvös), intett egyet a pálcájával, s az étlapokról eltűntek a »jégszekrényízű« halak, a »száraz porfűszerek«, a »penészgyanús gyári morzsában panírozott ipari csirkemellek«. Varázsszóra friss zöldség került a tányérokra, a vietnami pangasiusfilét nem adták el többé balatoni fogasnak, a nátrium-alginátot tanyasi tojásnak. Amit az igényesebb szakácsok és étteremkritikusok évtizedes kitartó munkával sem tudtak elérni, azt megoldotta az Alexandra Kiadó (névtelen) cenzora. Kihúzott a kiadványból mindent, ami rossz ízű és kellemetlen. Az ötlet zseniális, elvégre (bárki tanúsíthatja): húzni könnyebb, mint főzni.(...)

Hogy megértsük a szerkesztő korszakalkotó módszerét, álljon itt eredeti formájában Christian Meyer elzászi szakács (húsz éven át a Michelin-kalauz inspektora) Gundel étteremről szóló recenziója, és az, ami a kalauz 135. oldalán megmaradt belőle. Ez nem sok, mindössze két mondat.

»Gyöngytyúkeszencia. Jó ízű, szép színű, inkább erőleves, mint eszencia. A szezonon kívüli, jellegtelen kucsmagomba tölteléke gumira emlékeztet.

Gyöngytyúkrizottó. Sós, túlfőtt rizs, összességében mégis száraz állagú étel, hanyagul tálalva. Ugyancsak hanyagul készült az egészben rátett, de még így is kiszáradt mellhús.(...)

Tournedos Liszt Ferenc. A médiumra kért hús teljesen átsütve érkezik, a hús minőségéről vitatkozni nem érdemes. Korrekt ezzel szemben a hozzáadott libamáj minősége és elkészítése is. A mártás ismét eleganciamentes: valószerűtlenül sűrű és konfekcióízű, benne vizenyős-gumis tartósított gombák. A brokkoli szétfőtt, a karfiol kemény, a juhtúrós burgonya száraz.«”