Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Szakszervezeti fronton most kezdődött el az, amit a nagypolitikában éppen lezárni igyekeznek: az átmenet két zavaros évtizede.
„Óriási parádé helyszíne volt tehát a főváros szíve, a fülledt emlékű Budapest Parádét megszégyenítően színes forgatag vonult végig a Hősök terétől az Oktogonig. Budapest is megtapasztalhatta, milyen a nyugati érdekvédelem: vidám és hangos. Az Európa minden tájáról idesereglő ezrek számára jó kis dzsembori lehetett az alkalom. Hiszen a Lajtán túl a nyomor is »jóléti«, és miért ne lármáznák fel a fél kontinenst mondjuk négyezer helyett négyezer-ötszáz eurós bért követelve a francia kikötői melósoknak, vagy szót emelve a »megszorítások« ellen (ami a nyugatiak számára nagyjából azt jelenti, hogy az új Merci megvételét el kell halasztani egy évvel), ha van sör, virsli, zene és társaság. Csak az a kérdés, hogy John Monksnak, az Európai Szakszervezetek Szövetsége főtitkárának nem volt-e ciki megfogni a mikrofont Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke után. Nem ragadt-e át rá a köztörvényes tolvajlás leprája, amelyben szinte valamennyi MSZOSZ-vezető nyakig érintett. Elmagyarázta-e bárki Monksnak, hogy a hazai szövetséges a diktatúrában még az állampárt jobbkeze volt, és hiába öntötték le a SZOT-ot némi szósszal, az utódszervezet a mai napig kitart a posztkommunisták mellett, s tüntetni is kizárólag akkor hajlandó, ha futtatói éppen kiszorulnak a hatalomból. Elmesélte-e bárki a főtitkár úrnak, hogy Magyarországon a dolgozók érdekeinek védelme annyit jelentett, hogy aki jókor volt jó helyen, néhány forintért a saját nevére vette a szakszervezeti ingatlanvagyont. Hogy itt szakszervezeti vezetőből szocialista kormányzás idején akár miniszter is lehet, és hogy errefelé az állami nagyvállalatok többmilliós fizetésekkel szelídítik meg az amúgy sem habzó szájú érdekvédőket. És nem volt-e ciki Palkovics Imrének vagy Gaskó Istvánnak felállni ugyanarra az emelvényre? A két vezérnek, akik a gyurcsányizmus legfojtogatóbb éveiben bátran kiálltak a kórház-privatizáció, a vizitdíj vagy a vasútvonalak likvidálása ellen, miközben a szónoktársak, például Patakyék és Borsikék lapultak, mint fűben az ebürülék. Vajon éreztek-e kellemetlen szagokat az árulók körében? Aki korpa közé keveredik, ugye, azt felfalják a disznók.”