Nem ismerek embert, aki elkötelezettebb volna a demokratikus nyilvánosság nemes ügye mellett, mint Szalai Annamária
„Mong Attila, az MR1 Kossuth Rádió egyik vezető hangja Bogár Zsolt szerkesztővel megegyezvén kedd reggel negyed hétkor, a 180 perc című műsor elején egyperces néma csenddel tiltakozott a frissiben elfogadott médiatörvény ellen. Velőtrázó egy csend volt az. Mindenki azt képzelt oda hírkommentárként, amit akart. Biztosan volt, aki madártrillát, vízállásjelentést, szerda reggeli miniszterelnöki interjút képzelt. Én mondjuk a médiatörvényt megszavazó 256 kormánypárti képviselőre gondoltam a nagy csendben, de egyáltalán nem az elmentek ti az anyátokba hangsort mormoltam magam elé. Hiszen nem tudnék említeni a demokratikus nyilvánosság nemes ügye mellett elkötelezettebb embereket az említett kormánypárti képviselőknél. Akiknek egyébként innen is kívánok békés, boldog, sokoldalú és lojális ünnepeket, minden munkatársam nevében. (...)
Elképzelhető vajon, hogy egy közszolgálati újságíró, jelesül Szöllösi Györgyi nem kérdez rá az aznap elfogadott médiatörvényre, ha olyan szerencséje van, hogy éppen ő készíthet félórás interjút a kormányfővel? Amúgy egész jó interjú volt, Orbán Viktor néha zavarba is jött. De a »maradt azért ideje a karácsonyra készülni?« kérdésnél talán mégis közszolgálatibb lett volna boncolgatni kicsit a törvényt, amely alapvetően átrajzolja a hazai médiarendszert, s amellyel tele van a magyar és nemzetközi sajtó. Amely ellen hétfő este vagy kétezer ember tüntetett a Szabadság téren. Amely ellen parlamenti képviselők is látványosan tiltakoztak, az újságírókról, a szakmáról nem is beszélve most. Ki lehet ezt hagyni egy ilyen interjúból?
Ki lehet hagyni. Ez is, meg a keddi híradók is tévétörténelmet írtak. A képekkel, Szijjártóval, a képek hiányával, a kérdések hiányával. A 42 másodperccel. Ami épp 18 másodperccel volt kevesebb, mint Mong Attila hallgatása. Kezdhettem volna ezt a cikket azzal, hogy Mong a magyar sajtószabadság, az autonóm újságírás hősévé vált kedd reggel. Hogy mégsem így indítottam, egyrészt azért van, mert nem Mong itt a lényeg, ő csak színes-szagos kerettörténet. Általa (is) válik átélhetővé a médiatörvény fenyegetősdije. Másrészt meg azért sem így kezdtem, mert úgy rühellem én a személyi kultuszt, mint Jónás a prófétaságot, a Magyar Hírlap Gyurcsány Ferencet, lakástulajdonos a csótányhordákat. Meg mint Szalai Annamária a sajtószabadságot. Illetve dehogy: nem ismerek embert, aki elkötelezettebb volna a demokratikus nyilvánosság nemes ügye mellett, mint Szalai Annamária. S mielőtt még elfelejteném: innen kívánok békés, boldog, kiegyensúlyozott és tárgyilagos ünnepeket neki, minden munkatársam nevében.”
Erős újévi politikai rajt a Mestertervben: Kereki Gergő műsorában Mráz Ágoston Sámuel és G. Fodor Gábor elemzi Magyar Péter újévi beszédét, Bajnai Gordon színre lépését, az Orbán–Magyar nemzetközi sajtócsatát, a közelgő választás forgatókönyveit, a világrendszerváltás jeleit és az év eleji gazdasági intézkedések politikai hatását.
A hozzászólók szerint Roger Köppel tevékenysége kiemelkedő, mivel már Svájcban is meggondolja az ember, hogy mit beszél a nyilvánosság előtt.
Izzad, mint… De válasz az nincs. És mielőtt a tiszás trollok bepörögnek: Nem. Nem AI.
Donald éles volt és ütöttek a kiszólásai.
A brüsszeli gazdaságpolitika adóemelést, a beszedett pénzek Ukrajnába küldését jelenti. Ezt javasolja Bajnai Gordon.
A nemzetközi jogi részét hagyjuk, már 1999-ben, de még inkább 2003-ban átlépték a Rubicont, de van itt geopolitikai robbanótöltet is.
Orbánnak és Szijjártónak most egy újabb kellemetlen helyzettel kell szembenéznie.
Nincs több kérdés, Magyarország regionális előnyhöz jutott.
Akármi is lesz a vége, ennek önmagában geopolitikai hatása van.
