„Elhangzott egy karakteres orbáni mondat, amely szokás szerint szapulta az előző baloldali kormányzatot. Az utópia rabjának nevezte, amivel örökre szakítottak, most már kétlábon álló vezetése van az országnak, nem álmodozik. Igenám, de alig néhány nappal a főnök előtt gazdasági szakembereknek dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter fölvázolta, mit hoz majd a jövő. És ennek keretében elhangzott az ígéret, 2030-ra Magyarország túlszárnyalja majd az Európai Unió átlagát. Vagyis megelőzi Németországot is, és rebesgetik, ez a kijelentés néhány álmatlan éjszakát okozott Angela Merkel kancellár asszonynak.
Szegény doktor Matolcsy, amikor ezt jövendölte, nem tudhatta még, hogy Fidesz uralom alatt utópia nincs, megint rajta vesztett. Nála valamivel szerencsétlenebb Morus Tamás, aki hiába hagyta az utókorra máig nevezetes művét.”