Magyarország: ahol mindenki közellenség

„Ha egymás mellé rakjuk az ellenségképpé növesztett sztereotípiákat, hamar kiderül, hogy a magyar társadalomból bizony az összes kicsit is jelentősebb csoport itt sorakozik: ebben az országban mindenki velejéig romlott. Osztályok, rétegek, csoportok, ágazatok - lebontva, specializálva, részletezve: a társadalom nagy ellenséges és kártékony halmazok kisebb, egymást metsző ellenséges és kártékony halmazaiból épül fel. Ami megkülönböztet, az csupán a lopás, a megkárosítás, az élősködés konkrét lehetősége, módja, technikája, trükkje. De lényegében mindenki teljesen egyforma: mindenki az államot pumpolja és a másik kárára nyerészkedik.

Természetesen ezekre a támadásokra a védekezés a logikus reakció az érintettek, illetve az érintettekhez valamilyen érdek miatt kötődő szereplők részéről - és persze a védekezés is hasonló árnyaltságú. A cigányok a többségi társadalom kirekesztettjei és elnyomottjai, a leszázalékolt melósok meg a rendszerváltozás és a kíméletlen kapitalizmus áldozatai. A sokat támadott nyugdíjasok valójában egy szétbombázott, elpusztított országot építettek fel a romokból a világháború után saját két kezükkel, és egyébként is mindannyian negyven év megfeszített munkája után mindössze 50 ezer forintot kapnak. Továbbá: a közszolgák a korrupt piacgazdaság és a korlátolt politikusok korában a magyar állam tisztességes és megkérdőjelezhetetlen szakmai felkészültségű működtetői. A magánszektor munkavállalói az egyedüliek, akik a léthűtők országában valóban dolgoznak és termelik a GDP-t. A vállalkozók pedig, akik halálra adóztatva is a hátukon hordják a tízmilliós hont. A tehetősebbek pedig - nos, ők azok, akik hallják és értik az idők szavát, akik tehetségükkel és munkájukkal előre viszik ezt a lemaradó, szegény országot.”