„Hátborzongató az a logika, amellyel a kormányfő elemzi a helyzetet. Nem törődnénk vele, hogyan akarna ő maga átmenni azon a keskeny pallón, ha nem az egész országnak kellene viszonylag épségben átjutnia a túlpartra. Orbán Viktor (és néhány más kormánytag) zárt ajtók mögött beszélt, az »ellenzéki« sajtót kizárták, pedig a kormányfő megtanulhatta volna: a közönség bosszút áll, ha nem közlik vele, amiről úgy gondolja, rá tartozik. Nem viseli sokáig a kamarillapolitikát, akkor sem, ha előbb vezéreként borult egy megválasztott köztisztviselő lábai elé. Azt sem viseli sokáig, ha ostyába csomagolva adagolják neki a keserű pirulákat. »Az emberek« már csak olyanok, hogy előbb-utóbb számon kérnek, kíméletlenül.
Ma a miniszterelnök újabb, ezúttal már országosan is nyilvános értékelést ad kormányzásának száz napjáról, és talán arról is, konkrétan hogyan képzeli a járást ama keskeny pallón. Ezzel alighanem végleg eldől az is, félre tudja-e tenni hiúságát, magára osztott érinthetetlenségét, mindent zárójelbe tévő hatalomszeretetét. Meg tudja-e fogalmazni szigorú prózában a realitást, mint tette azt az általa olyannyira bírált Bajnai Gordon? Belátja-e, milyen kötelezettségekkel is jár, hogy legalább négy évig kénytelen őt követni egy ország. Illúziói lassan már senkinek sem lesznek, de joga arra, hogy az igazat hallja, annál több.”