Politika és őstörténet

„Hovatovább olyan érzések támadnak az emberben, hogy a rendszerváltás politikai-ideológiai csatározásai a magyar őstörténet körüli vitákban vagy egyenesen háborúságban öltenének egyre inkább sajátos formát és találnának megfelelő terepet. Újabban egy államtitkári nyilatkozat kavart kisebb ribilliót, amely szerint egy »Julianus barát program« keretében genetikai vizsgálatokkal kellene kontrollálni a finnugor elméletet. A liberálisok persze azonnal felhördültek, mintha egy ilyen program egyenesen ellenük készülne, s az ő befolyásukat gyengíthetné a politikai életben. Nehéz megérteni, mi kifogása lehet bárkinek az ellen, hogy a magyarság eredetét a genetika eszközeivel is vizslassák a tudósok – azzal együtt, hogy nyelvészeti kutatásokat valóban nem lehet genetikai eredményekkel kontrollálni, hiszen egy nép etnikai és nyelvi rokonsága nem feltétlenül azonos.

Hasonló válaszokat gerjeszt ugyanezen körben a mostani, Bugacra tömegeket vonzó törzsi gyűlés, a Kurultaj; és főként az, hogy Lezsák Sándor személyében rangos politikus vállal védnöki szerepet. Azt is nehéz megérteni, hogy mi kifogásuk lehet némelyeknek ez ellen, holott sem maga a Kurultaj, sem a vele együtt járó, éledő kapcsolataink a közép-ázsiai népekkel nem valakik ellen szerveződnek, hanem a magyarság lehetséges távoli múltjához, öntudatához köthetnek, s egyúttal elvezethetik Magyarországot egy új és feltétlenül hasznos nemzetközi kapcsolatrendszerhez. Alighanem arról van szó, hogy a mai liberális gondolkodásban ezek olyan jelzéseknek minősülnek, amelyek lényege számukra nem is a hun vagy türk–finnugor vita, hanem az ő egyoldalú amerikai és izraeli irányultságuk megkérdőjelezése. Voltaképpen saját érdekkörük veszélyeztetését vélik felfedezni ezekben a jelenségekben, valamiféle őstörténetünkkel is élesztett »magyarkodást« a maguk kozmopolitizmusával szemben. És ez nekik mindig fáj, erre mindig idegesen reagálnak.”