„Amikor olvasom a nemzeti együttműködés programjában, hogy egy alkotmányozó nemzetgyűlés tagja vagyok, akkor egyszerre önt el a meghatódottság és a kétségbeesés érzése. Amikor nemzeti együttműködési rendszert emésztgetem, néhol felcsillan a remény, majd gyorsan kihuny és nevetni támad kedvem, végül csak feltámad bennem a hit az emberi közösségek együttműködésében. (...)
Meghatódtam, mert ilyen dolog nem történik sűrűn az ember életében, hogy évszázadokra évtizedekre évekre meghatározhatja a magyar közjogi berendezkedés alapjait. Olyan felelősség ez, ami túlmutat egy egyszerű képviselő feladatain. Itt és most történelmet kell írnunk. Ám a kétségbeesés is kerülget, hiszen senki nem mondta a választások előtt, hogy itt nagy volumenű alkotmányozás indul, azt hittük csupán, hogy egy erős kormány lesz. A Nagyhatalmú Úr sem mondta. (...)