Tóth Tamás

2020. március 5. 12:49
Két évvel ezelőtt már egy kormányhatározat született az ügyében.
2019. április 10. 10:55
Meggyőződésem, hogy fennmaradni csupán azok a társadalmi közösségek, nemzetek és kultúrák tudnak, amelyek erős, jövőképpel is rendelkező identitással bírnak. Interjú.
Közösségi dimenzió
2017. október 28. 18:43
A nemzeti és egyházi identitást, a szélsőséges individualizmussal szembeni közösségi dimenziót, valamint a család védelmének fontosságát hangsúlyozta Hölvényi György európai parlamenti képviselő egy Vatikánban tartott konferencián.
2017. május 8. 7:42
A voksok több mint 58 százalékát megszerezve a fideszes Türk László nyerte a vasárnapi debreceni időközi önkormányzati képviselő-választást. A második helyen a szavazatok 16,31 százalékával a Jobbik, míg harmadikon a voksok 9,38 százalékával a DK jelöltje végzett.
2016. november 22. 8:27
Van-e még egy szövetség, aki ilyen lelkesen számol be az elnöki tevékenységről, miközben gyakorlatilag nem vesz tudomást a saját égisze alá tartozó parasportolók eredményeiről?
Rio 2016
2016. augusztus 19. 7:39
Csütörtöki, kajak egyes 500 méteren szerzett győzelmével Kozák Danuta lett az első négyszeres olimpiai bajnok a magyar kajak-kenu sportban, egyben aranyérme Magyarország 500. olimpiai érme lett. A férfi vízilabdázók simán, 13-4-re verték Brazíliát, így az 5. helyért játszhatnak majd szombaton. Megszületett az eddigi legjobb magyar férfi helyezés triatlonban. A vívással elkezdődtek az öttusa küzdelmi. Magyar eredmények a riói olimpia tizenharmadik napjáról.
Mandiner.Balaton
2016. február 12. 15:14
Több mint 300 milliárd forintnyi forrásra lehet pályázni a tavalyi kormánydöntésben meghatározott balatoni fejlesztési célokra. A pályázatok folyamatosan jelennek meg, kiírásuknál és a források odaítéléseknél fontos konzultációs szerepet kap a Balaton Fejlesztési Tanács.
2015. augusztus 18. 21:40
Összesen száznegyven milliméternyi csapadék hullott Budapesten hétfő estétől kedd délutánig. Ez a mennyiség két és fél hónap átlaga. Tavaly hasonló felhőszakadás az Alföldön volt.
2015. július 9. 12:12
Görögország ma totális csődben, Magyarország pedig köszöni, jól van. Ennyit a nemzetközi szakértelem mindenhatóságáról...
2015. április 13. 10:14
Súlyos statikai baklövés volt stadiont építeni a fedélzetre, mert az vészesen megemelte az egyébként is orrnehéz jármű súlypontját. További nagy hiba volt brókerekre bízni a kazánt, ami a kritikus pillanatban fel is robbant.
Mandiner.keresztény
Nagy kormányos
2014. október 20. 10:18
Október 19-én, vasárnap délelőtt a fél 11-kor kezdődő szentmisén Ferenc pápa a boldogok sorába iktatta elődjét, VI. Pál pápát. A Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmise egyben a harmadik, a család témájával foglalkozó rendkívüli szinódus lezárása is volt.
2014. június 30. 10:54
Egyhangúlag támogatta Bucsek Gábor rendőr dandártábornok kinevezését budapesti rendőrfőkapitánnyá hétfői ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
2014. június 23. 14:31
Tóth Tamás jelenlegi fővárosi rendőrfőkapitány a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának stratégiai és koordinációs helyetteseként folytatja, utódjának Bucsek Gábort, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóját nevezte ki a BRFK élére a belügyminiszter.
2014. május 24. 19:58
Főben járó bűnnek tartom, hogy az SMS és a Haza Nem Eladó jelöltjei szerencsétlenül járt emberek tízezrei hátán próbálnak felkúszni a politikába.
2014. május 24. 11:16
Íme, a teljes hatpárti EP-vita. A kispártok képviselőit lemosták a pályáról, a Fidesz és a DK jelöltjei nem jelentek meg.
EP-vita
2014. május 23. 19:31
Látványos különbség volt tapsztalható a két parlamenten kívüli kispárt jelöltje, illetve a többiek szónoki képességei között a péntek esti európai parlamenti választási vitán. A jobbikos Morvai Krisztina hangsúlyozta: nem akarnak kilépni az EU-ból. Szanyi Tibor arról beszélt, hogy ők is meg akarják változtatni az EU-t. Bajnai Gordon szerint nyugat és kelet között döntünk vasárnap. Az LMP-s Meszerics Tamás szerint az a kérdés, hogyan lehetne jobb Európát teremteni.
2014. május 7. 13:59
A párt azt szeretné elérni az Európai Parlamentben, hogy a tagállamok maguk dönthessenek a halálbüntetésről. Az SMS EP-listavezetője, Tóth Tamás korábban már gyűjtött aláírásokat a halálbüntetés visszaállítása érdekében.
Időközi
2014. március 30. 21:47
Fekete Tamás, a baloldali összefogás jelöltje nyerte a vasárnapi salgótarjáni időközi önkormányzati választást. Második helyen a hivatalosan függetlenként induló, de a Fidesz-KDNP támogatását élvező Szabó Csaba végzett.

összesen: 35 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó