Mit jelentett a populizmus fogalma – és bélyege – a Covid-járvány idején? Milyen eszközöket vetettek be a visegrádi országok vezetői a pandémia során? Tóth Tamás kutató egy nemzetközi kutatócsoport keretein belül vizsgálta a koronavírus-járvány első két hulláma idejére jellemző mintázatokat.
Kutatók az International Visegrad Fund támogatásával vizsgálták hazánk, Lengyelország, Csehország és Szlovákia kormányzati lépéseit, valamint vezetőinek kommunikációs stílusát a koronavírus-járvány első hullámaival kapcsolatban, elsősorban 2020 márciusa és 2021 februárja között. A magyarországi részt Tóth Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje és Ujlaki Anna, a Társadalomtudományi Kutatóközpont segédmunkatársa végezte, és
– ugyanakkor lapunknak Tóth egy kicsit helyre rakja a napjainkban bélyegként használt „populista” szó jelentését is.
„Ez az ösztöndíj a V4-es országok közötti tudományos együttműködést szolgálja, és igyekszik kurrens témák feldolgozására serkenteni minket. Ez éppen akkor a koronavírus-járvány és a populizmus kérdésköre volt, ami a társadalom nagy részét teljesen újszerű módon érintette, hiszen száz éve nem volt példa hasonló méretű járványra Európában” – indokolja a témaválasztást Tóth, aki személy szerint a kommunikációs oldalát vizsgálta a pandémiás időszak első felének, méghozzá
Mint a populista kommunikációval kiemelten foglalkozó kutató rámutat, a populista stílus mellett más jellemvonásait is vizsgálta a beszédeknek, például a témaválasztást vagy az egyes ideológiák megjelenését.
„Hangsúlyoznám, hogy a populizmus nem pozitív vagy negatív jelző, noha úgy gondolom, hogy az utóbbi időben pejoratív jelentéstartalommal szokás használni, miközben eleve homályos, miről is van szó” – fogalmaz Tóth, aki szerint a „populista” jelző egyfajta politikai bélyeg lett, még a kommunikációkutatók is mint valamiféle veszélyforrásként tekintenek a populizmusra, és általában a jobboldallal társítják.
Pedig a populizmus egy kommunikációs stílus. „Az alapvető gondolat az az, hogy morális alapon különválasztjuk a népet, aminek akaratát feltétel nélkül teljesíteni kell a korrupt elittel szemben, ez egy nagyon fontos ez a morális megkülönböztetés” – fogalmaz a kutató. Egy politikai szereplő által vitt negatív kampány – például az ellenfél személyes alkalmatlanságának felemlegetése – kategorikusan más, mint amikor azt mondja az adott politikus a politikai ellenfeléről, hogy az korrupt, hazudik, vagy nem teljesíti a népnek tett ígéretét, az már morális kérdés. „És ami fontos, ideológiafüggetlen” – fűzi hozzá a kutató: hiszen, ha ideológia lenne, nem alkalmazná a szélsőbaltól a centrumon át a szélsőjobboldalig érő skálán minden érintett politikai szereplő.
„Korántsem csak a jobboldal populista: a magyar politikai élet teljes spektrumát áthatja a populista stílus,
hiszen mindegy, hogy az illető politikus mit vesz célkeresztbe: »Brüsszelt«, »a multinacionális cégeket« vagy a »NER-oligarchákat«, ugyanúgy a »korrupt« elit elleni kommunikációs vonalat viszi, magáról pedig úgy kommunikál, mint aki a nép pártján áll”.
De a politikai kommunikációs stílus mellett ez egy választói attitűd is. Ilyen mondatokkal lehetne a leginkább illusztrálni: „A politikusok csak beszélnek, de nem cselekszenek”. Vagy: „amit valaki kompromisszumnak hív a politikában, az nem más, mint az elvek elárulása”. Vagy: „jobban szeretném, hogy egy közülünk való, hétköznapi ember képviseljen a parlamentben, mint egy politikus” – példálózik Tóth – s erre rezonálhat a politikus, amikor azt mondja, ő az emberek embere, vagy hogy ő nem csak beszél, hanem cselekszik is, ő az emberek oldalán áll, és megregulázza az elitet, ha ellenzéki, akkor például a kormányközeli köröket.
Nem csak kommunikáció, de populista lépés volt a rezsicsökkentés is – itt a 99 és 1 százalék viszonya nagyon fontos – szögezi le a kutató –; elvégre mindenkit érintett, és csak az 1 százaléknak, az „elitnek”, itt jelesül az energetikai szektornak volt eszerint rossz, a 99 százaléknak, a „népnek” viszont jó.
A populista intézkedések ugyanakkor láthatóan ritkábbak a populista kommunikációnál, ami szükségszerű. Tóth Írországgal példálózik és a legnagyobb ellenzéki párt, a Sinn Féin előretörésével, amely két témakörrel szerzett rengeteg voksot: az egészségügy és a lakhatás kérdésével, de a nemzetközi nagytőkét is ostorozzák. Írországban hazánkhoz hasonlóan alacsonyak a társasági adók – „ha ezt az esetleg kormányra kerülő Sinn Féin durván megemelné, hogy tartsa magát a populista ígéretekhez, akkor az Amazon, a Google és az egykori Facebook, a Meta otthagyná az országot, a lakosság egy része pedig munkanélkülivé válna – vagyis a kormány nem tudná beváltani ezt az ígéretét” – mutat rá.
„aki megtestesíti a népet, ezt is kommunikálja ő egy a sok közül”. Ez nem igaz: ott van az úgynevezett arab tavasz vagy az Occupy Wallstreet, a kurrensebbek közül pedig éppen a radikális zöldmozgalmak. Ezeknél is gond nélkül ment a populista kommunikáció egyértelmű vezető nélkül is, mert a lényeg az elitellenesség, az „elhanyagolt” vagy „átvert” nép és az őt „kihasználó” vagy „átverő”, mindenféle jelzőkkel (paradox módon akár a „populista” jelzővel) ellátott elit szembeállítása.
Ernesto Laclau argentin filozófus meglátásait hozza fel a társadalomban meglévő igények mobilizálására. „Az egyetemen az órámon megkérdezem a hallgatókat, hogy ők személy szerint mitől éreznék jobban magukat most Magyarországon. Mondanak mindenfélét: jobb fizetéseket, jobb egészségügyet, jobb oktatást. Egy bizonyos pontig átfedések vannak ebben, de egy igazi populista politikus nem a közös nevezőt keresi meg az igények mentén, hanem konstruál egy szereplőt, aki tehet róla, hogy ezek nem valósultak meg, akivel szemben akár ideológiai beállítottságtól függetlenül is maga mellé tudja állítani az érintetteket, akiket ezzel egy virtuális közösséggé formál.”
Ami pedig az Orbán-beszédeket illeti: noha az volt az elképzelés, hogy a populista stílus dominál majd, a kutatókat viszont meglepte, hogy nem ez,
„Korábban is kutattam a kormányfő megnyilvánulásait, ebben nincs különbség a 2018-as választási év és 2020-21 között: a nemzet, a nemzeti karakter kifejtése, illetve a nép megszólítása, a népcentrikusság dominál, nem az antielitizmus” – így a kutató – „az az üzenete, hogy ő törődik a néppel, ez jellemzi leginkább az ő kommunikációját”.
2020-ban tehát jött a koronavírus, ami nem ismert se morált, se ideológiát; mint Tóth rámutat, a V4-es országok, onnantól kezdve, hogy március elején detektáltak egy-egy fertőzöttet, nagyon gyorsan cselekedtek, és elsősorban az emberek egészségére vigyáztak a nagyon szigorú lezárásokkal.
„Ez az én olvasatom az első hullámban, s hogy tulajdonképpen sikeresek is voltak, kevés fertőzöttel sikerült megúszni az első hullámot”.
A média szerepe mindazonáltal kulcsfontosságú volt, amelyek bármilyen beállítódásúak is voltak, felhívták a figyelmet az óvintézkedések fontosságára, és az emberek együttműködtek – húzza alá a kutató. Erre Magyarországon is volt példa, ahogy Szlovákiában az ismert műsorvezető, Zlatica Puškárová is megkérte, hogy a hozzá látogató, akkor még leendő kormányfő, Igor Matovič és egészségügyi minisztere, Marek Krajčí, vegyen fel az adásban maszkot. Az volt a cél, hogy túllépjenek azon a sztereotípián, miszerint, ha valaki maszkot hord, az beteg; a politikusoknak pedig, érvelt Puškárová, példát kell mutatni: a két politikus maszkot is húzott és másnap százezrek követték példájuka.
és minden kommunikációs felületet felhasznált erre az első hullámban – hangsúlyozza Tóth.
A sorból kicsit kilógott Lengyelország, ahol 2020 nyarára esett az elnökválasztás, ott vezető politikusok azért pedzegették, hogy az idősek is nyugodtan menjenek el személyesen szavazni, ott kicsit lazábban kezelték tehát a dolgot. Majd V4-szerte jött az iskolákban a jelenléti oktatás szeptembertől, illetve az iskolák bezárása az ősz közepén, ebben is egységes volt a térség – sorolja a kutató.
Aztán beütöttek a gazdasági aspektusok is. Tóth szerint érdemes a munkahelyek megvédésének témakörét is idevenni. „A ’90-es évek öröksége volt a munkahely elvesztésétől való félelem. 2010 után jött egyfajta konjunktúra, alacsonyabb munkanélküliséggel, azonban a 2020-as covid-járvánnyal ez veszélybe került” – fogalmaz Tóth. Idézi a World Bank vonatkozó felmérését, miszerint Magyarországnál a térségben csak Szlovákia gazdasága nyitottabb – vagyis kiszolgáltatottabb a nemzetközi tőkének, és termel inkább exportra, ellentétben például Lengyelországgal, amely nagy ország lévén erős belső piaccal is bír. Éppen ezért a határok lezárása sem lehetett opció.
Nem meglepő, hogy a járvány alatt lassan feljöttek nem csak intézkedések, de kommunikáció terén is a gazdasági aspektusok. Így a populista stílus mint jellemző a harmadik helyre csúszott Tóth kutatása szerint a kormányfői megnyilvánulásokban, míg a gazdasági témák kerültek a második helyre.
„Nem lehetett tudni, mekkora károkat okoz ezen a téren a járvány, ez fölülírta a közpolitikát”
– fogalmaz Tóth, aki szerint itt elváltak a V4-ek útjai: bizonyos fokig különbözően próbálták kezelni a második hullámot.
Ugyanakkor minden kormány hozott olyan intézkedéseket, amelyek a munkáltatókat próbálták segíteni, például a német Kurzarbeit-jellegű megoldások meghonosításával; hazánk elsősorban a már említett munkahelyvédelemmel kísérletezett, „tehát alkalmazkodtak a saját alapgondolatukhoz, ami ugye a munkaalapú társadalom. Ez mindenek fölött, ami az egyik legfontosabb szempontrendszere volt, mondjuk nyártól kezdve a kormány intézkedéseinek” – taglalja. Kiemeli a hitelmoratórium lehetőségét is, ami persze ugyanakkor a kölcsönök futamidejének megnövekedésével is járt, amit nem mindenki vett figyelembe.
Egyéb sajátosság volt még, hogy a bevándorlás kérdése – amely a 2018-as kampányban még erőteljesen jelen volt a miniszterelnök beszédeiben – nem tűnt ugyan el, de jóval kevésbé került elő intenzíven 2020 után; ami konstans, és valószínűleg a 2022-es beszédeket is nagymértékben meghatározta és meghatározza, az a már említett nemzeti keretek és a népcentrikusság – fogalmaz a kutató – „úgy tűnik, ez továbbra is a miniszterelnöki kommunikáció két sarokköve”.
Fotó: SVEN HOPPE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Hosszú éjszaka után a valóság utolérte Brüsszelt, maradt a kényszermegoldás.
Ukrajna ügyében három hazugsággal áltatja magát az Európai Unió, amely eközben a jogállamot kidobta az ablakon. Szilvay Gergely írása.
A brüsszeli források már egy akár szombatig elhúzódó találkozóról beszélnek, ugyanis mindenképpen meg akarják valamilyen formában oldani Ukrajna finanszírozását.
A brüsszeli bürokraták ígérete szerint addig nem ér véget az Európai Tanács csütörtöki ülése, amíg meg nem oldódik Ukrajna finanszírozása.
Ezek voltak a szerdai nap legolvasottabb hírei a mandiner.hu-n.
„Az ilyen mértékű béremelés mögött nincs fedezet, ezért az szükségszerűen adóemelésekhez vagy megszorításokhoz vezetne” – hangsúlyozta a Számháború című műsorban Szalai Piroska.
Bár ő Spanyolországba vágyik.
Még meg sem szerezték, de már az EU-ban befagyasztott orosz pénzekkel sem éri be az ukrán elnök. Kíváncsian várjuk, hogy reagál erre Donald Trump.
