Az MTI kérdésére válaszolva Tóth Tamás azt mondta: a halálbüntetés kiszabásának feltétele lenne a „minden kétséget kizáró” bizonyítottság. Kitért arra is, hogy a halálbüntetést nem feltétlenül kellene azonnal végrehajtani, de fontos lenne, hogy az elítéltben tudatosuljon: az életével fizet vagy soha nem lehet szabad, ha más életét kioltja.
A Legfelsőbb Bíróság 1996-ban a politikus fiának két gyilkosát, Donászi Aladárt és Bene Lászlót – négy emberölés, hat emberölési kísérlet és négy fegyveres rablás miatt – jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, amelyből legalább húsz évet kell letölteniük. Donászi és Bene 1989 óta követett el vagyon elleni bűncselekményeket országszerte, majd Bécsben fegyvereket vásárolt. Ezekkel – más bűncselekmények elkövetése mellett – a győri vízmű (1991-ben) és a budai Skála áruház (1992-ben) pénzszállító autóját rabolták ki, egy-egy halottat és három sebesültet hagyva a helyszínen. 1992 februárjában a lőgyakorlatot tartó páros a Sárszentmihály melletti erdőben agyonlőtte a fegyverzajra helyszínre érkező két vadászt.
Az egykori katonatiszt, Donászi Aladár 2001-ben felakasztotta magát a sopronkőhidai fegyházban. Az 1994-ben elfogott, most 64 éves Bene László idén májusban szabadulhatna leghamarabb. Tóth Tamás azonban a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta: úgy tudja, a büntetés-végrehajtási bíró Bene László szabadlábra bocsáthatóságot vizsgálva úgy döntött, hogy még legalább két évig bv-intézetben kell maradnia.