Ferenc pápa hozzátette, hogy VI. Pál volt az általa befejezett II. Vatikáni Zsinat „nagy kormányosa”: „a szekularizálódó és ellenséges társadalomban bölcs előrelátással – és néha magányban – kormányozta Szent Péter hajóját”.
VI. Pál boldoggá avatásán a Vatikán adatai szerint hetvenezer hívő vett részt, többségükben olaszok. Ferenc pápával koncelebráltak a szinóduson részt vevő bíborosok és püspökök, közöttük Erdő Péter bíboros.
A Szentatyával koncelebráltak Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor, Luciano Monari, Brescia püspöke, aki a boldoggá avatást kérelmezte a pápától, valamint Giovanni Battista Re, a Püspöki Kongregáció nyugalmazott prefektusa, Angelo Scola milánói bíboros, aki egyházmegyéje háromezer zarándokával együtt érkezett a szertartásra, továbbá Agostino Vallini, a pápa római helynöke, André Vingt-Trois párizsi érsek, szinódusi delegált elnök, Raymundo Damasceno Assis, Aparecida érseke, szinódusi delegált elnök, Luis Angonio Tagle manilai érsek, szintén szinódusi delegált elnök, Lorenzo Baldisseri szinódusi főtitkár és Bruno Forte érsek, a szinódus különleges titkára. Koncelebrált Tóth Tamás prelátus, a Római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora és a PMI hallgatói, és a Szent Péter téren volt Pápai Lajos győri püspök is.