Göd

2020. szeptember 18. 21:49
A történet legnagyobb győztese a NER és a Samsung.
2020. szeptember 8. 8:05
A szivárványkoalíció pártjai egymásról kérnek ki – ha kell, közérdekű adatigényléssel – szerződéseket, jegyzőkönyveket, hivatali döntéseket.
2020. augusztus 28. 14:26
Gödön jól összevesztek, majd Gyurcsány a Balaton egyik partjáról átkelt a másikra, ahol Fekete-Győrrel megnemtámadási szerződést írt alá.
2020. augusztus 27. 9:48
A DK két gödi képviselője korábban bejelentette, hogy felfüggesztik párttagságukat.
2020. augusztus 25. 11:26
A DK-Momentum-vita folytatódni látszik.
2020. augusztus 23. 8:41
A gödi példa szerint az Orbán-fóbiás szövetség csak a tervezőasztalon, elméletben működik.
2020. augusztus 16. 13:12
Menczer Tamást eddig nem tekintettem a papagájkommandó tagjának, ideje ezt felülvizsgálnom.
2020. augusztus 14. 7:28
Az ilyen fantazmagória és a megzakkant lelkiállapot az elmegyógyintézetben érthető, de a magukat kormányzati szerepbe képzelő politikai aktoroktól már problémás.  
2020. augusztus 12. 10:05
A helyi képviselők Baloghot, a DK-sok a párttagságukat függesztették fel – közölte a Magyar Nemzet.
2020. augusztus 11. 20:05
Mai adásunkban a DK és a Momentum közti feszültségről és az ellenzéki térfél erőviszonyainak alakulásáról beszélgettünk Bácskai Balázzsal, a Magyar Nemzet újságírójával és Constantinovits Milánnal, a Mandiner online főszerkesztő-helyettesével.
2020. augusztus 9. 14:38
Nagy a tét, egy ország jövője.
2020. augusztus 9. 13:19
A júliusban elfogadott európai helyreállítási terv cserbenhagyja a jövő generációját, alapvető tévedése, hogy nem ismeri el krízisként a klímaváltozást, amely nagyobb egzisztenciális fenyegetéssel bír, mint a koronavírus-járvány.
2020. augusztus 8. 17:17
Közösen kiálltunk a Balatonért! Közösen kell megoldanunk Gödöt is!
2020. augusztus 8. 16:41
Kibékültek az ellenzéki pártelnökök.
2020. augusztus 7. 17:49
Bejegyzésében a Momentum elnöke bírálta a Demokratikus Koalíciót, Gyurcsánynak is odaszúrt.
2020. augusztus 7. 14:55
Remélhetőleg az összefogás 2022 előtt nem »füstös szobákban«,hanem előválasztáson fog eldőlni.
2020. augusztus 7. 12:18
NEM MANIPULÁLUNK hangfelvételt tisztességes emberek lejáratása céljából.
2020. augusztus 7. 9:00
Persze együtt kell működni helyi embereinkkel, ha kérdeznek, válaszolni kell, akár tanácsot is kell adni, de ez maradjon az ő ügyük.

összesen: 47 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó