Évtizedek kellettek hozzá, de ismét nem mindennapi magasságba került a magyar zászló

Mint kiderült, ezzel Farkas Bertalan álma is valóra is vált.

Mint kiderült, ezzel Farkas Bertalan álma is valóra is vált.
Bemutatták, hogyan zajlik egy arcképfelismerési eljárás.
A Demokrata főszerkesztője Gulyás Mártonnal közösen idézte meg a beszélgetés során Lovas István újságíró alakját.
A kormányfő ezúttal nem a politikáról, hanem az édesanyjával töltött meghitt percekről posztolt közösségi oldalán.
„Nem volt és ma sincs szükségem közbenjárókra, amikor Ukrajnába kell utaznom egyeztetni” – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.
Bemutatta a „haditervet” a kormányfő.
Tomasso Foti miniszter szerint az ország intézményei elleni súlyos és erőszakos támadásról van szó.
A miniszterelnök hétvégén sem pihen. Ez alkalommal a kormánybiztosaival egyeztetett.
Doug Mills vérfagyasztó pillanatot kapott el.
A mesterséges intelligencia adatbázisát növeli a Meta a felhasználók képeivel.
Úgy néz ki, hogy még a high-tech eszközöket is tudják pótolni.
A miniszterelnök felült kicsit a „nosztalgiavonatra”.
„Felnőtt fejjel is gyermeki örömmel tölt el a hóesés” – jelentette ki közösségi oldalán.
Erről egy fényképet is megosztott a közösségi oldalán.
A tréner egy hegymászó csoport kísérőjeként utazott ki a közel-keleti országba.
Fényes Lóránd az Írisz-köd megörökítésével nyűgözte le az amerikai űrkutatási ügynökséget.