agglomeráció

2022. április 19. 6:00
A választáson egész Pest megyében nyertek a kormánypártok, ráadásul minden választókerületben növelték a támogatottságukat a négy évvel ezelőttihez képest. Megnéztük a váratlanul nagy győzelem okait.
2022. január 13. 18:06
Szeretnénk Budapestet és az agglomerációt, Magyarország szívét közösen, együtt fejleszteni.
2022. január 1. 11:06
Muszáj lenne regionális szintre emelni a közszolgáltatások szervezését Budapesten és környékén. Interjú.
2021. december 23. 16:40
Szemlátomást elhivatottnak tekinti magát az ország központjának újrarendezésére.
2021. június 8. 12:47
A budakeszi buszsávok fejlesztéséről szóló tervezői szerződést 586 millió forinttal támogatja a kormány – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a helyszínen.
Mandiner.makronóm
2021. május 4. 17:09
Rohamtempóban zajlik Moszkva tömegközlekedési infrastruktúrájának fejlesztése, mely nem csak a várost, hanem az azt körülvevő agglomerációt is érinti.
2021. március 6. 15:32
A főpolgármester kiemelte, hogy Budapest kiválóan helyt állt a járványügyi védekezésben, viszont a kormány politikai ellenfélként tekint a városvezetésre. Emellett bejelentette azt is, hogy nullára csökkentené a halálos balesetek számát a fővárosban.
2021. február 16. 17:45
Budapest és környéke fejlődéséhez elengedhetetlen a vasút fejlesztése.
2021. február 4. 15:51
A dugó díj nem megoldás, helyette a közösségi közlekedés vonzóbbá tételét támogatjuk – hangsúlyozta az államtitkár.
2021. január 20. 21:53
Dél-Budapest félmillió lakója nem rendelkezik saját híddal.
2021. január 1. 15:45
Budapest zöldfelületeinek bővítése elemi fontosságú.
2020. november 1. 14:13
Az idei Halottak napja tájékán a gyermeki látásmód - gyermekem látásmódja - segített nekem, hogy a részvétben és kegyeletben ne maradjak szűkkeblű.
2020. június 2. 18:13
Az Otthon Centrum előrejelzése szerint 20-25 százalékkal csökkenhet a lakásvásárlások száma az idén Budapesten.
Mandiner.makronóm
2019. december 19. 13:01
Legfeljebb kismértékben eshet vissza az ingatlanvásárlások száma jövőre, keresletnövekedés leginkább a nagyvárosokat övező településeken várható, mondta az Otthon Centrum szerdai évzáróján Budapesten a társaság vezérigazgatója.
2019. december 13. 14:17
Budapest nem csak azoké, akik itt élnek, hanem azoké is, akik itt dolgoznak, itt járnak iskolába.
2019. július 24. 10:23
Az gazdasági szereplők szempontjukból minden olyan terület a városhoz tartozik, amely a repülőtértől egy óra alatt elérhető.
2018. április 11. 12:25
Akárhogy csűrik-csavarják az ellenzéki lapok, a Fidesz nem csak a vidékiek és szegények körében a legnépszerűbb. Hanem Budapest egészében, a gazdag városokban, az értelmiségiek kertvárosaiban, a nyugati határszélen, a főváros körüli agglomerációban és a 12. kerületben is. És a nők és – meglepetés – a fiatalok körében is a Fidesz a legnépszerűbb. A Fidesz totális néppárt lett. A vidékizéssel máris a Fidesz 2022-es újabb győzelméért dolgoznak.
2018. április 8. 20:56
Orbán Viktor-rajongók és kritikus fideszesek, politikából kiábrándultak és valami macskapártra szavazók egyaránt előkerülnek Kistarcsán készült utcaembere-riportunkban.

összesen: 46 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó