
adózás

Kollár Kinga fájdalmasan felsikoltott – hátborzongató felismerésre jutott Magyarországgal kapcsolatban

A videóban a 27 éves, átlagos Julit látjuk, aki az autót vezetni nem tudó, idős szüleit fuvarozza az utolsó filléreiből. Francesca Rivafinoli írása.

Brüsszel elismerte: több mint 7 millió migráns nem dolgozik az EU-ban

Az Európai Bizottság jelenéséből az is kiderül, miért erőlteti az EU vezetése a többkulcsos adórendszert.

„Ez gazdasági rombolás” – egyértelművé vált, hogy lábon lőné a magyarságot a Tisza Párt hajmeresztő terve

„A tervezett adócsomag nem a gazdagokat adóztatná meg, hanem a dolgozó magyarokat üldözné el” – fogalmazott a közgazdász.

Ég a ház Magyar Péter feje fölött: már tagadni sem maradt ereje, inkább újra személyeskedésbe kezdett

Ezúttal sem tudott semmi újat mondani a Tisza Párt elnöke.

A Tiszával visszatérne a 2002-2010 közötti MSZP-SZDSZ korszak

A munka- és családközpontú kormányzást segélyalapúra cserélnék, amit baloldali szokás szerint a középosztállyal fizettetnének meg.

Ide jutottunk: a Tisza lett a legvisszataszítóbb ellenzéki párt

Majd minden jó lesz, ha ők kerülnek hatalomra, most pedig minden szörnyű. Ez így tisztességtelen, ennél a konkurensei egyenesebbek. Petri Lukács Ádám írása.

Az összes bezzeg ország Magyarország mögött kullog: Németország, Ausztria és Svédország labdába se tudott rúgni

Újabb fontos listán került előkelő helyre Magyarország.

Hivatalos: 2026-tól nincs Airbnb Terézvárosban

Soproni Tamás, a kerület polgármestere fontosnak tartja, hogy a változtatás csak több mint egy év múlva vezetik be, mert a vállalkozásoknak így lesz idejük felkészülni.

Megjöttek a számok, remekül zárta az elmúlt évet a Mol

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szerint mindez a Mol kiemelkedő operációs és költséghatékonyságának, illetve megfontolt beruházási politikájának köszönhető.

Kiakadt Zelenszkij: Ha harcolni nem is, legalább adózni jöjjenek haza az ukrán férfiak

„Fiaink két éve harcolnak, miközben vannak olyanok, akik jogellenes lépték át a határt” – idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán elnököt.









