adóhivatal

Mandiner.makronóm
2022. május 6. 14:45
Napjainkban a virtuális valuták legális fizetési és kereskedési módnak számítanak szerte a világon, számuk és értékük évről évre növekszik, illetve alkalmazási területük is. Szerbiában a törvények tavaly ismerték el a virtuális valuták fogalmát, ám a 2021-ben hatályba lépő előírások a kriptovalutákat nem tekintik fizetési eszköznek, mégis elméletileg kereskedni lehet vele, eladhatók, megvásárolhatók, cserélhetők, elektronikusan tárolhatók, illetve elméletben az alkalmazottak bérét is folyósíthatják kriptovalutákban.
2021. április 22. 12:24
Abszurd helyzetbe került az az önkormányzati alkalmazott, az adóhivataltól tudta meg, hogy három évig úgy járt be dolgozni a munkahelyére, hogy valójában nem is volt munkahelye.
2021. április 1. 10:01
A március 31-ig tartó szankciómentesség lejártát követően továbbra is méltányosan, az adózóval együttműködve jár el a NAV
2021. március 29. 14:51
Már 64 millió számla adatát az új rendszeren keresztül küldték be az adóhivatalhoz.
Mandiner.makronóm
2021. március 26. 11:25
Idéntől már fél év helyett egy teljes éven át igénybe vehető a Mentor Program, amely a kezdő vállalkozásoknak segít az adózási szabályok megismerésében – közölte az MTI-vel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2020. szeptember 27. 7:31
A határidő 2020. szeptember 30.!
Mandiner.makronóm
2019. július 22. 14:28
Magyarország fokozza az állami fellépést a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen: az adóhivatal keretei között működő szakmai iroda folyamatos informatikai fejlesztésekbe fogott, az ősszel pedig megkezdi működését a Pénzmosás Elleni Koordinációs Tanács – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
2018. június 15. 12:04
Jelentős szerepet játszhat a NAV a vállalkozók versenyképességének növelésében – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.
2018. január 9. 16:15
Luka Modrić csillagászati összeget fizetett a spanyol adóhivatalnak, hogy elkerülje a börtönt.
NAV
2017. augusztus 27. 12:10
Az adóhivatal idén ősszel tartja a második adókonzultációt, amelynek két kiemelt témája a már tesztelhető e-számla és az öt hónap múlva hatályba lépő új adóeljárási törvény lesz.
2017. augusztus 1. 11:26
Egymillióan fognak levelet kapni a NAV-tól, amiben jó és rossz hír is fogadhatja az adózókat, ugyanis tartozásról vagy túlfizetésről lesz szó az értesítésben. A NAV tájékoztatása szerint idén már a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.
Mandiner.család
2017. április 11. 10:05
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevallást, hiszen a beérkezéstől számított 30 napon belül utalja ki az adóhivatal a visszajáró összeget – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
Mandiner.jog
2016. február 12. 12:18
A Veszprémi Törvényszék bűnösnek mondta ki Salamon és Moses Berkowitz-ot. A büntetőeljárásban a bíróság úgy határozott, hogy a két férfinek és cégüknek folytatólagosan elkövetett áru hamis megjelölése és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt összesen több mint 15 millió Ft bírságot kell fizetni. – írja a Magyar Nemzet Online.
2015. december 2. 8:31
Az adóhatóság reformjának alapvető pontjait Tállai András ismertette. A NAV-ot államtitkár fogja vezetni, kormányhivatal lesz, és megszűnnek a regionális főigazgatóságok.
2015. október 16. 15:21
Ezekután nagyon nehéz azt gondolni a magyar államról, hogy együttműködik az őt eltartó polgárokkal.
Mandiner.keresztény
2015. március 26. 16:26
Nagyon termékeny időszak volt az emberileg is és szakmailag is. El tudtuk fogadtatni és meg tudtuk kedveltetni az emberekkel az adózást. Interjú.
2015. január 30. 9:58
Első kérdésem: igaz-e a befolyásos körökből származó értesülés, hogy 2015-től az adóbevallást nem kell kitölteni, elég filctollal a fedlapra keresztben ráírni, hogy CSALÁDI ÖSSZEFOGÁS?
2014. november 28. 17:34
Horváth András ex-adóhatósági munkatárs csak vélelmezi, feltételezi a korrupció létezését, konkrét bizonyítékai nincsenek, derül ki a volt adóellenőr Pesti Srácoknak adott interjújából.

összesen: 24 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó