A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 51 800 házasságkötés történt, azonban az adóelőlegükből évközben mindössze 23 700 pár vette igénybe a kedvezményt – jegyezte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője. Az államtitkár elmondta azt is, hogy aki az adóelőleg figyelembevételekor nem nyilatkozott – holott jogosult volt kedvezményre – , annak is segít a NAV e-szja programja. Az erre szolgáló mezők egyszerűen hozzárendelhetők a tervezethez. Tállai András hangsúlyozta, az érintetteknek arra kell figyelni, hogy a visszaigényléshez szükséges adatokkal – a bankszámlaszámmal vagy a lakcímmel – kiegészítsék bevallásukat.
Az államtitkár elmondta: április 9-ig 274 ezren küldték már be a bevallásukat. Az e-szja teljes szolgáltatását ügyfélkapun keresztül lehet maximálisan kihasználni, ezért akinek még nincs, annak május 20-ig mindenképpen érdemes ügyfélkaput nyitni – javasolta. Hozzátette: ehhez csak a személyi igazolványra és egy e-mail címre van szükség, és be kell menni egy kormányablakhoz vagy a NAV bármelyik ügyfélszolgálatára, ahol néhány perc alatt meg is nyitják az ügyfélkaput.
(MTI)