Mit vesztettünk Polgár Judittal?

„(...) Nem arról van szó, hogy egymás után három zseni született egy családba, hanem arról, hogy ilyen módszerrel százával, ezrével lehetne kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereket nevelni. Természetesen nem csak a sakk területén. Ennek a kísérletnek a tanulságai különösen is aktuálisak ma, amikor óriási, feszítő kérdés az emberi képességek és a mesterséges intelligencia egymáshoz való viszonya, »versengése«.

Az egész világ számára lett volna inspiráló, jó értelemben véve világesemény, ha a kétszáz állam egyikének elnöke első számú tanúja ennek a páratlan kísérletnek.

Születhettek volna nemcsak cikkek, de komoly szakmai, elméleti írások, elemzések százai az egészen különleges magyar államelnökről, családjáról és a történet tanulságairól, üzeneteiről. Ez kezdhette volna homálya borítani az elmúlt 16 évben kialakult, lesújtó magyarképet.

A különleges teljesítmény azonban nem érték, ha az idomítással, a hatalmas teljesítményre neveltnek a szenvedésével jár együtt. Jó ideje ez a sportvilág egyik fő témája. Hogy micsoda dresszúrán, az emberi élet teljességét, egészségét megrövidítő úton jutott el a csúcsra az elmúlt évtizedek legkiválóbb sportolóinak jelentős része. A Polgár lányok esetében erről szó sincs.

A legcsekélyebb jele sincs annak, hogy valami szülői lázálom szerencsétlen áldozatai lettek volna. Éppen ellenkezőleg: teljesen egészséges, örömteli szakmai és családi életet élnek szűkebb családjukban és együtt is. Ez pedig legalább ugyanolyan fontos pedagógiai felfedezés, mint az, hogy hogyan lehetett három lányt, egyiket a másik után nemzetközi nagymesterré nevelni. Nem a kancsuka garantálja a legnagyobb teljesítményt. Ez a másik olyan téma és üzenet, amely óhatatlanul a világ érdeklődésének középpontjába került volna Polgár Judit államelnökségével.

Ennek a lehetősége tehette olyan rendkívül lelkessé, szinte felvillanyozottá Magyar Pétert. Hogy milyen felmérhetetlenül sokat segített volna ennek az elképzelésnek a valóra válása abban, hogy ki lehessen ragadni az országot a mocsárból, amelybe nemzetközi szinten az Orbán-rezsim juttatta.

Ebből már semmi nem lesz. És elszomorító, hogy még igazán demokratikus értékrendű, európai elkötelezettségű értelmiségünk jó része is egyszerűen képtelen volt átlátni ennek a jelentőségét, lehetőségét. A többségi fanyalgás után és miatt valóban nem tehetett mást Polgár Judit, minthogy nemet mondjon.

A lehetőség meglátása helyett hosszan ment a morfondírozás arról, hogy milyen szerepet játszott volna Polgár Judit a magyar belpolitikában – vagyis abban a játszmában, amelyben tulajdonképpen nem is ült volna asztalhoz, de amelynek külső körülményein, nemzetközi feltételrendszerén nagyon nagy mértékben javíthatott volna. Mintha nem tudnánk kiszabadulni a köldöknézésből – horribile dictu a provincializmusból.

Ez a fő oka annak, hogy eljátszottunk egy nagyszerű lehetőséget, és nem Magyar Péter valóban elhamarkodott bejelentése. És ez sokkal nagyobb baj. Az egyiken könnyű változtatni: elég hozzá egy ember. A másikhoz azonban a közgondolkodásunknak kellene változnia: távlatosabbá, felszabadultabbá, nyitottabbá válnia.”

(Nyitókép: )