„Ha valaki 150 centi magas, akkor ne írjuk, hogy 220” – Détári Lajos Szoboszlairól
Elmondta a véleményét a legenda.

A Liverpool magyar középpályása Szalahról és Kerkezről is szót ejtett. Szoboszlai méltatta az egyiptomi támadót.

Szoboszlai Dominik nyíltan beszélt Mohamed Szalahhoz fűződő barátságáról a Liverpool Echónak – számolt be a Nemzeti Sport.
Mint ismert, az egyiptomi klublegenda – aki ebben az idényben meglehetősen gyengén teljesít – nemrégiben bejelentette, hogy az idény végén elhagyja a klubot, így Szoboszlai Trent Alexander-Arnold után egy újabb barátját veszíti el.

Nem kell bemutatnom senkinek, hiszen mindenki tudja, ki ő. A számai magukért beszélnek, a pályán nyújtott teljesítménye szintén. A valaha volt egyik legjobb játékos
– idézte a magyar középpályást az NSO. – Nem csupán a klubról, hanem az egész világról beszélek, s rendkívül szerencsés vagyok, hogy vele játszhatok és a barátomnak tudhatom.”
Szoboszlai tiszteletben tartja Szalah döntését.
„Nagyon szoros a kapcsolatunk Móval. Felnőtt ember, tudja mit akar, ő hozta meg a döntést. Elég profi ahhoz, hogy tudja, ilyenkor mit kell tenni, főleg, mivel óriási lenne, ha trófeával búcsúzhatna a klubtól – utalt a Bajnokok Ligájára Szoboszlai. –
Mindennap példát mutat nekünk, az új fiúknak, a régeknek, mindenkinek, rajta keresztül láthatjuk, hogyan válhatunk egyszerre jobb futballistákká és jobb emberekké. Az egyik legjobb barátom a csapatban, sülve-főve együtt vagyunk, akárcsak Kerkez Milossal – mi vagyunk a nagy hármas. Milos a kisöcsém, Mo pedig a bátyám.”

A Liverpool szerdán BL-negyeddöntőt vív a címvédő francia Paris Saint-Germain otthonában. Arra azonban elég kevés esély van, hogy Szoboszlaiék trófeával zárják az idényt, hiszen
Ezt is ajánljuk a témában
Elmondta a véleményét a legenda.

Nyitókép: Darren Staples/AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
JD Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar kormányfő közös nagygyűlést tartott az MTK Sportparkban.

