Választás 2026Választás 2026

Hiába győzött a Fradi, Robbie Keane a magyarszabály és a játékvezetés miatt dühöngött

2026. április 10. 22:55

A Ferencváros hátrányból felállva győzött 3–1-re a DVTK ellen. Az FTC–Diósgyőr után így értékeltek a vezetőedzők.

2026. április 10. 22:55
null

Ráijesztett az első félidőben a DVTK a Ferencvárosra, ugyanis Pető Milán vezetést szerzett az FTC–Diósgyőrön, miközben a hazaiak nem igazán tudtak veszélyes helyzetet kialakítani. A második félidőben aztán Megyeri Gábor hatalmas potyagólt kapott, a címvédő pedig bedarálta a vendégcsapatot. A DVTK vezetőedzőjét, Nebojsa Vignjevicset arról kérdezték először, hogy az a bizonyos találat változtatta-e meg a mérkőzést forgatókönyvét.

Igen, harakirit követtünk el”

 – reagált a tréner. – „Az első félidőben kapura lövése sem nagyon volt az ellenfélnek. Nemcsak gólt szereztünk, hanem helyzeteink is voltak. Tudtuk, hogy itt az utolsó pillanatig fegyelmezettnek kell lenni, de ez csak picivel több, mint negyvenöt percig sikerült. Ennél még az is jobb lett volna, ha három-négy-öt góllal nyernek, hiszen akkor minden tiszta lett volna, így viszont nem egyszerű. Pedig azt éreztem, tudunk valamit csinálni a Fradi otthonában…”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére
Tovább a cikkhezchevron

A Mandiner arról kérdezte a szerb szakembert, hogy miért az idényben mindössze egyetlen mérkőzésen védő Megyeri Gábor állt a kapuban, és nem bánta-e meg az óriási potya miatt, amit kapott.

Egyáltalán nem. Az én döntésem volt azért, mert az elmúlt mérkőzéseken sok gólt kaptunk, ilyeneket is. Utólag sem érzem úgy, hogy megváltoztatnám a döntésem.”

FTC–Diósgyőr
FTC–Diósgyőr: Vignjevics nem bánta meg, hogy Megyerit állította a kapuba. Fotó: MTI/Purger Tamás

Végül arról is megkérdezték: hisz-e még az utolsó előtti helyen álló DVTK bennmaradásában.

„Fel tudunk állni, képesek vagyunk rá. Amíg matematikailag van esélyünk, és nem kapunk ilyen buta gólokat, nem követünk el ilyen hibákat, képesek lehetünk rá.”

FTC–Diósgyőr: Robbie Keane dühöngött

A Fradi vezetőedzője, Robbie Keane szerint az első félidőben nem volt energia a csapatában, lassúak voltak a játékosok, nem járatták elég gyorsan a labdát, nem mentek be az üres területekbe.

A szurkolók az első 45 perc után „ébresztőt” kiabáltak – a Mandiner kíváncsi volt, hogy az öltözőben is hasonló hangzott-e el.

Igen, egy picivel több is talán”

 – válaszolta az ír tréner.

Ezután szóba került a Ferencváros remek nemzetközi szereplése, Keane pedig újra kikelt dühösen a „magyarszabály” ellen.

„Össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Az Európa-ligában azt küldtem a pályára, akit akartam, nem kellett azzal sakkoznom, hogy hány játékost kell lecserélnem ahhoz, hogy egy légióst beküldhessek. Azért is sikerült ennyire jól a menetelésünk...”

Végül Yusuf és Acolatse állapotáról is megkérdezték, akiket sérülés miatt kellett lecserélni. Keane ismét nem fogta vissza magát:

„Sokkal jobban kellene védeni a jó játékosokat. Nem értem, a Yusuf elleni szabálytalanság miért nem ért sárgát. Ha a szurkolók jó játékosokat szeretnének látni a mezőnyben, akkor jobban kellene védeni őket.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar g*ci nagy háborúra készül, Orbán rutinja dönthet – itt az új Mesterterv

Magyar g*ci nagy háborúra készül, Orbán rutinja dönthet – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!