Tizenegy évesen lett apuka; egymás feleségét vették el – a legmeghökkentőbb történetek a labdarúgás világából

2026. február 08. 12:45

Brazíliában és Kolumbiában is zajlik az élet. Három nem mindennapi sztorit hoztunk el a futball világából.

2026. február 08. 12:45
null

Időről időre felröppenek a közösségi médiában – fogalmazzunk úgy – érdekes párkapcsolati történetek a futball világából. Most a legérdekesebbeket, legszürreálisabbakat szedtük csokorba!

Kezdjük is Braziliában, méghozzá Givanildo Vieira de Souzával, ismertebb nevén Hulkkal! A 39 éves, 49-szeres brazil válogatott játékos még 2019-ben, 12 év házasság után vált el akkori feleségétől, Iran Angelo de Souzától, akitől korábban három gyereke (Ian, Tiago és Alice) született. Az akkoriban még Kínában légióskodó labdarúgó nem akárkit választott új kedvesének, ugyanis exfelesége unokahúgával, Camilával jött össze, akivel rövid időn belül, 2020 márciusában össze is házasodott. Egyes források szerint azért, hogy a nő megkapja a vízumát és Kínában maradhasson az urával. A párnak azóta már két közös gyermekük (Zaya és Aisha) van, egy éve pedig megerősítették az esküjüket.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Itt a legfrissebb közvélemény-kutatás: megvan Orbán Viktor és Magyar Péter párharcának egyértelmű győztese

Itt a legfrissebb közvélemény-kutatás: megvan Orbán Viktor és Magyar Péter párharcának egyértelmű győztese
Tovább a cikkhezchevron


Hulk egyébként tagadta, hogy a házassága alatt viszonyt folytatott volna felesége unokahúgával, aki a brazil játékoshoz hasonlóan szintén átment egy váláson – írja a Sportbible.

„Számtalan oka volt annak, hogy elváltam. Egyedül éreztem magam, olyan életet éltem, mintha szingli lettem volna. Az előző nejem csak azért volt velem, hogy elmondhassa, ő Hulk felesége – fogalmazott 2019-ben. – Camila viszont Kínába jött. Nem hinném, hogy ronda lennék vagy öreg, Camila is fiatal még, aki ráadásul észbontóan szép is. Egymásba szerettünk. Egyedülállók voltunk, amikor összejöttünk.”

Érdekesség, hogy Hulk – aki 2021-ben hazatért Brazíliába, és azóta is az Atlético Mineiro játékosa – első házasságából született gyerekei amellett, hogy biológiailag unokatestvérei Camilának, mostohaanyjukként is tekinthetnek rá.


A pár esküvőjének nem mindenki örült. Hulk volt feleségének egyik lánytestvére, Rayssa – aki Camila nagynénje – állítólag brutális támadást indított unokahúgával szemben a közösségi médiában. A Daily Mail felidézte, mit írt ki az esküvő napján:

„Ezt a mai napot nagyon nehéz megemészteni. A napot, amelyen tanúbizonyságot nyerhetünk arról, hogy mekkora árulást követhet el egy olyan személy, akitől a legkevésbé várnánk. Ha édesanyám még élne, biztos vagyok benne, hogy nem tudná elviselni ezt a szörnyűséget. Hogy azt látja, hogy az unokája, aki a házában nőtt fel, ilyen kegyetlen módon árulja el a családját.

Szomorú dolog rádöbbenni arra, hogy Júdás nemcsak az ősi történetekben van jelen, hanem néha veled egy fedél alatt él, ugyanannál az asztalnál eszik, és amikor eljön a pillanat, hátba szúr téged.”

Militao a Real Madrid brazil válogatott futballistája
Militao a Real Madrid brazil válogatott futballistája / Fotó: Franck Fife/AFP

Párcsere

Brazíliában maradva, két brazil futballista családmodellje is megér egy misét. Éder Militao a Real Madrid játékosa, míg Léo Pereira hazájában, a Flamengóban szerepel. Előbbinek egy, utóbbinak két gyereke született a kapcsolatából. Nemrég azonban „párt cseréltek”, ugyanis 

  • Militao összejött Pereira korábbi feleségével, akit 2024-ben már elvett, míg 
  • Pereira Militao exével alkot egy párt.

Mindez azt jelenti, hogy lényegében mindkét család ugyanazt a három gyereket neveli. Érdekesek lehetnek a karácsonyok…

Gyerekként lett apuka a kolumbiai futballista

Kolumbiában sokat foglalkoznak a 45-szörös válogatott Edwin Cardona magánéletével. A 33 esztendős labdarúgónak már három gyermeke van, a legidősebb most karácsony előtt töltötte be a 22. életévét. A helyi média szerint Cardona 11 évesen lett apuka, párja, Carolina pedig 14 volt, amikor szült. A másik két gyerek 14 és 11 évesek.


Cardona egyébként szegény családból származott, kőművesként, taxisként és gyümölcsárusként is kellett dolgoznia, mielőtt az Atlético Nacional akadémiájára került. Amint a klub felismerte a benne rejlő potenciált, anyagi támogatást nyújtott a családjának. Cardona 2024 nyarán tért vissza anyaegyesületéhez és azóta is itt focizik.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Juan Mabromata/AFP

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zrx8
2026. február 08. 13:04
Idiokrácia
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!