„Már átérzem a székelyek kirekesztettségét” – a pályán bizonyít a Csíkszereda magyarja

Éppen a születésnapján aratták a Csíkszeredával a klub történetének első román élvonalbeli győzelmét. Sikerült megünnepelni?
Igen, apukám itt volt a meccsen, úgyhogy egy vacsorával zártuk le a születésnapot és a győzelmet. Nagyon örültünk természetesen – válaszolta a Mandinernek Hegedűs János.

Láttam a közösségi oldalán, hogy a fia kísérte be a pályára. Ez volt az első ilyen alkalom?
Az előző idény utolsó meccsén, amikor már feljutottunk az élvonalba, megvolt ez az áttörés – nagyon régóta szeretett volna már bekísérni. A mostani bajnokságban is bejött már velem egy hazai mérkőzésen, tehát ez volt a harmadik alkalom, de mindent egybevetve ez sikerült a legjobban.

A tizenegyedik fordulóban szereztek először három pontot, pedig már többször is közel álltak hozzá, ötször játszottak döntetlent. 
Már az első fordulóban éreztük, hogy van keresnivalónk az első osztályban: vezettünk kettő nullra, de végül döntetlen lett a vége. Utána viszont belekerültünk egy negatív szériába, de rendeztük a sorokat, és a kupával együtt már hat mérkőzés óta veretlenek vagyunk, ráadásul erős csapatokkal játszottunk döntetlent. Szükség volt már nagyon arra, hogy megérezzük a győzelem ízét, ez sokat tud segíteni a morálon. Örülünk, hogy nem kellett két teljes hetet várnunk a következő meccsünkre, mert már csütörtökön játszunk a CFR Cluj ellen. 

Mennyivel volt édesebb a siker, hogy éppen az Universitatea Cluj ellen jött össze? A kolozsvári klub szurkolói hírhedten magyarellenesek, néhány rigmus ezen a meccsen is felcsendült.
Ezt ám blokk foglalnám össze: másfél éve vagyok Csíkszeredán, azóta szinte minden mérkőzésen nagyon csúnya dolgokat kapunk. Szerencsére a felét sem értjük, de azért a csapattársak el szokták mondani, miről is van szó. Furcsa ezt így átélni, hiszen mi ugyanolyan emberek, játékosok vagyunk. 

Ezeket próbálom kizárni a pályán, és a teljesítményemmel reagálni rájuk, úgyhogy igen, jó érzés egy olyan rivális ellen nyerni, amelyik szó szerint gyűlöl minket. Azt viszont mindenképp meg kell jegyeznem, hogy a klubom és a szurkolóink nem ülnek fel semmilyen provokációnak. Kulturáltan drukkolnak nekünk, nem szidják Romániát, egy rossz szavuk sincs. 

És mit látott a csíkszeredai szurkolókon, nekik mit jelentett ez a győzelem?
A lefújás után könnyes szemeket és tomboló szurkolókat láttam. Érzelmileg rengeteget jelentet ez a siker az embereknek. Én is nagyon büszke voltam magamra, már az előző idény végén is, mert a feljutással beleírhattam magam a klub történelmébe. Örülök, hogy most ismét történelmet írtunk, és ennek én is részese lehettem.

Mennyire lehet érzékelni a pályán és azon kívül, hogy a magyarságuk megélése szempontjából is fontos a drukkereknek az egyesület?
Nemcsak a pályán, hanem a stadionban is mindenki érzékeli. 

Átérzem én is teljesen, hogy az itt élő emberek miért büszkék arra, hogy székelyek és magyarok.

A kirekesztettséggel mikor és hogyan szembesült először?
Tényleg nagyon durva dolgok fordultak elő tavaly azért, mert a másodosztályban nem voltunk annyira szem előtt, nem ellenőrizték úgy a körülményeket, mint az élvonalban. 

Voltak furcsa dolgok, de a pályán megmutattuk, inkább a focival kellene törődniük, mert amíg ezekkel foglalkoztak, mi gyűjtögettük a győzelmeket. Mindig is azt vallottam, ha lelkileg vagy fizikailag bántanak, azt nem bántással kell visszaadni. Gyerekkoromban az edzőim és az apukám is arra tanított, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, én erre próbálom nevelni a kisfiamat is.

Másfél évvel ezelőtt került kölcsönbe Csíkszeredára. Megfordult akkor a fejében, hogy egy évvel később a román élvonalban szerepelhet?
Már az elején kitűzték célként a feljutást. Bár sok lehetőségem nem volt más helyre menni, mégis úgy gondolom, nagyon jól döntöttem, és ezt a klubon belül is mindig elmondom mindenkinek, hogy nagyon hálás vagyok nekik, amiért mentőövet dobtak nekem. Pakson nem kellettem, itt meg befogadtak, és olyan, mintha már ezer éve itt játszanék. 

Úgyhogy gyorsan megfogalmazódott bennem: ha feljutunk, maradni szeretnék, és megmutatni magam a román élvonalban is. Ez amúgy is egy erős liga, úgyhogy kiscsapatként sokat nem veszítünk azzal sem, ha kiesünk – nyilván nem ez a célunk, mindenképp szeretnénk bennmaradni.

A román bajnokság előtt

Akkor egyértelmű volt, hogy a nyáron nem tér vissza Paksra?
Igen, a Paks részéről is. Nem számoltak velem, kezdőjátékosként semmiképpen sem.

Minek tulajdonítja, hogy Csíkszeredán kivirágzott azután, hogy a paksiaknál és a Vasasnál sem sikerült megragadnia?
Mondhatnám ezt másodvirágzásnak is. A Puskásnál és a Diósgyőrnél is jól éreztem magam, voltak emlékezetes pillanataim, de most úgy érzem, vissza kellett kicsit lépnem, hogy újra fel tudjak emelkedni. 

El kellett jönnöm, de aztán a Vasasban sem tudtam úgy játszani, majd Pakson sem, ahogy szerettem volna. Siófokra mentem fél évre kölcsönbe, de az sem úgy sikerült, ahogy elképzeltem, úgyhogy környezetváltozásra volt szükségem. Jól döntöttem, bevált. Azóta babonás is lettem: addig mindenhol hatvannyolcas volt a mezszámom, most a huszonnégyes. Úgy voltam vele, ha már országot és csapatot váltok, akkor mezszámot is – tiszta lappal indulva szeretném újra felépíteni azt, ami fiatalon egyszer már sikerült. Bízom abban, hogy újra felküzdhetem magam.

Az emlékezetes pillanatok közé tartozik a Dibusz Dénesnek hatvanméterről lőtt gólja is?
Egyértelműen, de az nemcsak az én érdemem. Bár én voltam a kivitelező, a gólt komoly háttérmunka előzte meg. Az akkori felcsúti videóelemzőnkkel, Vincze Rihárddal az összes csapat kapusát elemeztük. Beszéltünk egy kapusról, aki ellen a következő meccsek egyikén játszottunk volna, de amikor az U21-es válogatottból visszatértem, mondta, hogy nagyot szólna, ha már a Fradi ellen sikerülne ezt összehoznom. Edzésen próbálgattam, de nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, így abban maradtunk, el kéne napolni a dolgot. Aztán a meccsen jött a lehetőség, egy másodperc alatt kellett dönteni, és sikerült. 

A kételkedők nevével kapcsolatban már nem mondható el ugyanez. Egyébként Csíkszeredán már kétszer is rúgtam ilyen gólt, bár mindkettőt edzőmeccsen, de ezzel is próbáltam bizonyítani a károgóknak, hogy nem egyszeri dolog volt.

Akkoriban válogatott kerettag is lett. Igaz, hogy külföldi klubok is érdeklődtek ön iránt, még az olasz élvonalbeli SPAL is? Miért nem igazolt végül Olaszországba?
Az akkori menedzserem mondta, hogy figyelnek, de nem volt meg a következő lépés. Talán voltak is a meccseimen, de őszintén szólva, nem foglalkoztam vele. Az, hogy kerettag tudtam lenni a válogatottban, óriási élmény volt, hiszen előtte csak a tévében láttam néhány játékost, akikkel utána együtt edzhettem, lehettem. Nagyon jól éreztem magam annak ellenére is, hogy meccskeretekbe nem kerültem. 

Ez most nagyon távolinak tűnik, a bajnokságban sem állunk annyira jól, de hosszú távon akkor sem teszek le arról az álmomról, hogy válogatott leszek.

Nyitókép: FK Csíkszereda