A magyar együttesben mások mellett pályára lépett
- Kövér László,
- Bánki Erik,
- Fülöp Attila vagy
- Csampa Zsolt is.
A válogatottakban kizárólag jelenlegi és korábbi parlamenti képviselők szerepelhettek, a megbeszélés szerint legfeljebb három olyan játékossal kiegészülve, akik magas szintű kormányzati tisztséget töltenek vagy töltöttek be. A mieinknél így léphetett pályára Kovács Norbert, a sportért felelős államtitkársághoz tartozó Nemzeti Sportügynökség létesítmény-gazdálkodási vezérigazgató-helyettese, illetve Szabó László korábbi helyettes államtitkár, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
„A hagyományok szerint mindkét csapat kap trófeát, a vendégeknek járót Kövér László házelnök nyújtotta át a török országgyűlés házelnökének – tudta meg a Nemzeti Sport Magyar Zoltántól. – A mérkőzés után remek hangulatú bankettre került sor, és a vendégek ajándékcsomagjába került egy-egy példány Szöllősi György Puskás Ferenc-életrajzának török nyelvű kiadásából is.”
Íme, Orbán Balázs parádés gólja: