Nem indulhat Helif a női ökölvívó világbajnokságon, és ez már hivatalos

2024. augusztus 17. 14:14

Az IBA nem kertelt a döntését illetően.

2024. augusztus 17. 14:14

Nyitókép: MOHD RASFAN / AFP

Több fontos bejelentést tett a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA). Eldőlt, hogy a 2025-ös női ökölvívó-világbajnokságnak Belgrád ad otthont, de az is ismertté vált, hogy a párizsi olimpián a saját súlycsoportjukban aranyérmet is szerző – Imane Helif és Lin Ju-Ting nem vehet részt a rangos megméretettésen – szúrta ki a Magyar Nemzet.

Mint a lap tájékoztat: a Bokszszövetség arról is döntött, hogy 

a Helif  által 46 másodperc alatt kiütött olasz Angela Carini megkapja az olimpiai bajnokoknak járó jutalmat. 

Ennek a százezer dollárnak a fele a sportolót illeti, míg a nemzeti szövetségük 25 ezer dollárt, az edzőjük pedig további 25 ezer dollárt kap – ismertette a lap.

Ezt is ajánljuk a témában

Az IBA elnöke nem érti „miért ölik meg a női bokszot”

Umar Kremlev, az IBA elnöke Carini esete kapcsán úgy fogalmazott: „Nem bírtam nézni, ahogy sír. Higgyék el, abszolút nem vagyok közömbös az ilyen helyzetek iránt, és 

biztosíthatom a női ökölvívók társadalmát, hogy minden bokszolót megvédünk az ilyen helyzetektől.”

Majd azt a kérdést tette fel, „egyszerűen nem értem, miért ölik meg a női bokszot a NOB vezetői. A nők biztonsága érdekében semmi keresnivalója nincs a ringben velük szemben olyanoknak, akiknek a tesztje nemi eltéréseket mutat – szögezte le Kremlev, aki hozzátette, az üzbég Sitora Turdibekova ügyét is megoldják majd, aki a másik biológiailag férfi, a tajvani Lin Ju-Ting ellen szenvedett vereséget az első fordulóban a párizsi olimpián.

Ezt is ajánljuk a témában

Hámori Luca teljesítményét is elismerték

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, az IBA a párizsi olimpián a női 66 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyen végzett Hámori Lucának is – aki derekasan küzdött Helif ellen – az aranyérmest megillető pénzdíjat adhatja meg, ami 50 ezer dollár. 

Az IBA ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal ellentétben azon a véleményen van, hogy Imane Helif nem vehetett volna részt az olimpia női mezőnyében. 

Emlékezetes: a jelentős médiavisszhangot kiváltó mérkőzés után bejelentették, a magyar sportoló pontszerzéséért járó pénzjutalmát kiegészítik a bronzérmeseket megillető összegre. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 263 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papalimapapa
2024. augusztus 19. 14:52
Ha töke van a menyasszonynak, akkor vőlegénynek hívják. Kérdés, ki veszi feleségül? Egy buzi imám talán... vagy egy rabbi.
VL60
2024. augusztus 18. 15:01
"Jogom van hozzá, hogy nőnek...!" Szerencsére a tehetségük nincs meg hozzá. De hát a természetes szelekció már az csak ilyen, hála Isten!
VL60
2024. augusztus 18. 14:54
Eféle fajtákat hívom szatyros nőknek. " Brian élete"!
madárinfluencer
2024. augusztus 18. 13:53
Nem értem a Nemzetközi Boxszövetséget, mikor Bedő Dávid egyértelműen kijelentette, hogy Imane Helif nő! Kívánom, hogy Bedő Dávid egész életében egy ilyen "nőt" keféljen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!