Itt a megoldás, miért sereghajtó az NB II-ben a Honvéd
A kispestiek vezetőedzője így magyarázta a bizonyítványt a hétvégi forduló után.
Korábban tényként közölték, hogy az egykori kecskeméti sikeredző, Szabó István irányítja majd a másodosztályú labdarúgó-bajnokság sereghajtóját, most azonban Feczkó Tamás lépett elő első számú jelölté a Budapest Honvéd csapatánál.
Körvonalazódni látszik a magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Budapest Honvéd edzőkérdése: sajtóinformációk szerint az eddigi jelöltek közül a legutóbb Kisvárdán dolgozó Feczkó Tamás lépett elő a legfőbb esélyessé. Pedig amint azt a Mandiner is megírta, a kispesti szurkolók finoman szólva is szkeptikusak az esetleges kinevezésével kapcsolatban.
Sokan Szabó Istvánt látnák legszívesebben a kispadon, amire ráerősít, hogy a hazai sportsajtóban is arról cikkeztek, hogy előbb-utóbb ő lesz Laczkó Zsolt utódja, ám mint később kiderült, az egykori kecskeméti sikeredzővel fel sem vették a kapcsolatot. A csakfoci.hu úgy tudja,
az 57 éves szakvezető továbbra is érvényes szerződéssel rendelkezik a KTE-nél, és csak akkor távozhat, ha kivásárolják belőle.
A 14-szeres magyar bajnok, 8-szoros Magyar Kupa-győztes Honvéd sereghajtó az NB II-ben: a 15 forduló alatt mindössze háromszor, a Tatabánya, a Mezőkövesd és Vasas ellen tudott nyerni, négy döntetlen mellett pedig nyolcszor kapott ki.
Ezt is ajánljuk a témában
A kispestiek vezetőedzője így magyarázta a bizonyítványt a hétvégi forduló után.
Laczkó Zsoltot egyébként már az augusztusban bemutatott új tulajdonos nevezte ki. Mint ismert, a Reditus Equity Zrt.-től végül a Leisztinger Tamás cégcsoportjához tartozó Arago-Sport Kft. vásárolta meg a patinás, 115 éves klubot. Az újonnan érkező Fórizs Sándor sportigazgató és Séllei Árpád ügyvezető akkor azt tűzte ki célul, hogy három éven belül fel kell jutniuk az élvonalba.
A kispesti legendákat ugyanakkor már nem foglalkoztatja a csapat, sokan nem is járnak a meccseikre. Ahogy Esterházy Márton fogalmazott a Mandinernek, őt már nem mozgatja meg egy Honvéd–Csákvár mérkőzés, de más ellenfél sem, amellyel szeretett egyesülete játszik a másodosztályban. És Kovács Kálmán is ezen a véleményen van.
Ezt is ajánljuk a témában
Laczkó Zsolt menesztése után várják a másodosztályban utolsó együttes megmentőjét.