Az álomhatár áttöréséért férfiakkal edz a leggyorsabb magyar nő – Interjú!

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

***

Hihetetlen népszerűségnek örvend, mégis úgy tűnik, hogy a versenyeken nem szeret a középpontban lenni. Hogyan hangolja össze ezt a kettősséget?

Nem feltétlenül vágyom arra, hogy mindig a középpontban legyek, de olyan alkalmak, mint például egy honvédos évzáró, más. Nagyon sok kicsi megkeres, odajönnek hozzám fiatalabbak gratulálni a sikeremhez, az egész éves teljesítményemhez. Sokan mondják, hogy én vagyok a példaképük, motiválom őket. Ez nagyon aranyos gesztus tőlük, jólesik. Szeretem az ilyen találkozásokat, és igyekszem eleget tenni ezeknek a megkereséseknek. Aláírásokat és közös fényképeket készítünk, megpróbálom a lehető legjobbat nyújtani a gyerekeknek, hogy kellemes emléket szerezzek nekik.

A dolgos mindennapokban egyáltalán láthatják a kisebbek, hogyan készül a nagy Takács Boglárka?

Sokat tartózkodom külföldön, edzőtáborokban veszek részt, de azért gyakran edzek a Honvéd pályáján. Általában úgy időzítjük, hogy elkerüljük a nagyobb tömeget, és hogy balesetmentesen tudjunk gyakorolni. Néha-néha szoktam kisebb csoportokat látni, 14-16 évesek körülieket.

A Tüzér utcai Iharos Sándor atlétikai pálya maga a nyugalom szigete. Hogyan éli meg azt a kontrasztot, amikor a párizsi olimpián, a Stade de France-ban, több tízezer néző előtt kifutnia?

Ez két különböző szituáció. Nagyon szeretek nyugodt körülmények között edzeni a kis csoportunkkal, kiváló a hangulat. Amikor itthon edzünk, rajtunk kívül egy vagy két csoport van még, nincs tumultus, sem hangzavar. Egy olimpiai stadion teljesen más, a versenyeken kifejezetten kedvelem, ha sokan vannak és hatalmas a hangorkán.

A korábbi kiváló sprinter, Németh Roland az edzője. Férfiversenyzők is vannak a csoportjában?

Jelenleg kizárólag fiúkkal edzek, négyen vannak. Annak ellenére ösztönöz, hogy velük készülök, hogy nem igazán tudom utolérni őket. A fiúk, ugye egész fiatalon biológiai adottságaikból adódóan, gyorsabbak, mint én vagy a lányok általában. Húznak fölfelé, és arra sarkallnak, hogy még közelebb kerüljek hozzájuk, ezáltal pedig a női mezőny világelitjéhez.

Százméteres síkfutásban egy tizedmásodpercre került a 11 másodperces álomhatártól, ami már a legjobbak szintje a nőknél. Mennyire él ennek a bűvöletében?

Nyilván valamennyire bűvös szám, hiszen 11 másodpercen belül futni óriási dolog. Nem sokan kerülnek be alá, pedig rengetegszer és sokat próbálkoznak. 

Maximalista, aki soha nem elégedett. Azért 2024 rendben volt a saját mércéje alapján?

Kicsit vegyes érzéseim vannak az idei évvel kapcsolatban. Összességében pozitívan zártam, sikeres volt. Nagyon sok mindent sikerült elérnünk azok közül, amiket kitűztünk célul az edzőmmel. Több országos csúcsot is futottam, áttörtem a határokat fedett pályán 60 és 200 méteren is, kvalifikáltam magam az olimpiára, ami a legnagyobb cél volt. Párizsban 100 méteren országos csúcsot futottam, ami elődöntőbe jutást ért. Ha ezeket nézzük, maximálisan elégedett lehetek. Emellett számos nemzetközi versenyen gyűjtöttem tapasztalatokat, és különféle közegekben, riválisokkal mérettem meg magam. 

Akkor miért érzem mégis, hogy hiányérzete is van?

Pici hiányérzet az Európa-bajnokság miatt van bennem. Mindenképpen döntőt szerettem volna futni, de egy hajszálnyival lemaradtam róla, végül a kilencedik lettem. Az erőállapotom rendben volt, egy kisebb érzékenység hátráltatott, ami miatt féltem, nehogy komolyabb baj legyen belőle az olimpiai előtt. Inkább mentálisan zökkentett ki jobban, emiatt alakult úgy az a verseny. Mások sikeresnek értékelik, nekem viszont van hiányérzetem miatta.

A Tokióban olimpiai bajnok kajakos Tótka Sándor a 2016-os negyedik helye után mondta, hogy nincs motiválóbb, mint éppen lemaradni a dobogóról. Takács Boglárkában is ez munkálkodik hasonló esetben?

Voltam már negyedik is versenyen, amely valóban tud ilyen hatást kiváltani, ahogy az, ha egyetlen hellyel maradok le az Európa-bajnoki döntőről. Szomorú és dühítő érzés is. 

 Igyekszem előbb-utóbb áttörni ezt a határt, és bejutni a döntőbe valahol.

Ha egyéni csúcsot ér el 100 és 200 méteres síkfutásban, az egyben új országos rekord is. Mekkora dilemma, hogy időeredményben vagy helyezésben gondolkodjon? A most visszavonult Kapás Boglárka például úgy lett világbajnok 200 méteres pillangóúszásban, hogy nem világraszóló idővel nyert.

Ez attól is függ, milyen versenyről van szó. Egy felkészülésin inkább az számít, magamhoz képest mit futok, illetve hogyan tudom kihozni a maximumot akkor, ha esélyes vagyok, vagy ha nálam jóval jobbakkal kell rajthoz állnom. Olyankor az időeredmény és a technikai kivitelezés a legfontosabb. Olimpián, világ- és Európa-bajnokságon az idő is számít, de inkább a helyezés a lényeg. 

Sprinterként feszegeti és töri át a határokat egy olyan szakágban, amelyben nem az európaiak viszik a prímet. Keményebb fába nem vághatta volna a fejszéjét?

Viszonylag későn kezdtem el az atlétikát, 16 évesen. Nem volt meg az a lehetőségem, mint mondjuk a klubomban, a BHSE-ben a gyerekeknek, hogy mindenféle versenyszámot kipróbálhassanak az atlétikán belül. Egyből sprinter lettem, az edzők is egyértelműnek gondolták, hogy abban lehetek jó. Először diákolimpián nyertem 100 méteres síkfutásban, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez az, amit szeretek és amiben sikeres lehetek. Viszonylag késő is lett volna, hogy különböző technikai számokba belekezdjünk. Igyekszem teljes erőbedobással csinálni, és a lehető legmagasabb szintre eljutni. Remélem, még van feljebb.

Még mindig csak 23 éves, van ideje. A szurkolók az eredményei mellett a mosolyára is felfigyeltek. A sikerek és a magabiztosság mögött mennyi munka rejtőzik, és jut-e ideje a jogi tanulmányaira az ELTE-n?

A tanulás most egy kicsit mellékvágányra került. Száz százalékosan az élsportra koncentrálok. Annyit utazom, hogy nem tudtam összeegyeztetni a kettőt. Azért keresem, mit lehetne csinálni az atlétika mellett is. 

Edzőtáborban napi kétszer gyakorlunk, még szombaton is. Itthon napi egy edzés szokott lenni, az viszont háromórás. Sprinterként nem kell annyit dolgoznom, mint mondjuk egy úszónak, sokkal inkább minőségi munkára van szükségem. A testi és az idegrendszeri regeneráció kiemelten fontos.

Itt az esztendő vége. El tudja engedni magát végre?

Az utolsó versenyem után kaptam egy öthetes pihenőt. Eleinte az idei történéseken járt az agyam, próbáltam összegezni, mi, hogyan sikerült, merre jártam, miket éltem át. Próbáltam utána kikapcsolódni, utazgatni, a családommal időt tölteni, olyan dolgokra időt szakítani, amikre év közben kevésbé van lehetőségem. Azóta pedig elkezdtem agyalni a következő év célkitűzésein, hova megyünk edzőtáborozni, milyen versenyeken indulok, miket szeretnék elérni. Október közepén kezdtük a felkészülést, januárban kezdődik a fedettpályás szezon.