Nyitókép: CHRISTIAN CHARISIUS / AFP
„Egy újabb évet töltött a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája legfelső polcán, és a megváltoztatott lebonyolítási rend mellett esélyt harcolt ki magának arra, hogy A csoportos tagságát meghosszabbítsa. »Egyesek szerint a futball élet és halál kérdése. Biztosíthatok mindenkit, a futball sokkal, de sokkal fontosabb« – tartja a skót William »Bill« Shankly, a Liverpool egykori legendás vezetőedzőjének mondása. Azonban vannak pillanatok, amikor a futballt, a sikereket, az eredményt, a közös élményt felülírja valami teljesen más. Egy újabb esély. A pályán kívül.
2010. október 8-a, Puskás Ferenc stadion. Este 7 óra 18 perc. Meglepően kevés néző, mindössze 10 500 ember a lelátón. A szeptemberi, Svédország elleni zakót, majd a moldávok elleni győzelmet követően San Marinót fogadjuk. Egervári Sándor nem pihenteti legjobbjait. Rudolf Gergely találatát követően Dzsudzsák Balázs szöglethez készülődik. Nekifut, majd ballal a rövidre, az ötös sarkára teker. A röviden, a szabad kifejelő ember, az irányító Manuel Marani ledermedve nézi az emelkedő 193 centiméteres hústömeget. A szorosabb emberfogást imitáló vendégcsatár, Paolo Montagna sem tudja tartani a lépést a negyedik válogatott fellépésen berobbanó támadóval. Szalai Ádám fejel, és a labda a hosszú sarokba hullik. Az első válogatott találat.
Három döntetlen hazai pályán, kilenc kapott gól idegenben
Az első válogatott gólra közel kétszáz percet kellett várni novemberben. A német tizenhatos előterében ide-oda pattogó labda a tűzijátékot követően Kata Mihály előtt perdült fel, lőtt, majd a kellő lendülettel és udvariassággal reklamálni indult. Fiatal korának megfelelően nem ő volt a leghangosabb. A labda, a blokkolni igyekvő frankfurti védő, Robin Koch elforduló teste mellett a kezét érintette. Videóbíró, idegőrlő másodpercek, tizenegyes. Szoboszlai Dominik nekifut, pimasz módon emel, egalizál. Ez a harmadik döntetlen hazai pályán az idei kiírásban, Magyarország pedig 2022 óta veretlen a Puskás Arénában.”