Világbajnokhoz méltóan: magabiztosan kezdett Losonczi Dávid, már elődöntős

2024. augusztus 07. 13:50

A 24 éves magyar világbajnok az olimpiai döntőért léphet szőnyegre a bolgár Szemen Novikov ellen.

2024. augusztus 07. 13:50

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid első mérkőzésén simán legyőzte azeri ellenfelét, így bejutott a negyeddöntőbe szerdán a párizsi olimpián.

Az ESMTK világbajnoki címvédője olimpiai újoncként érkezett a francia fővárosba, ahol a birkózóversenyeknek otthont adó Mars-mező Arénában második kiemeltként kezdte meg szereplését, méghozzá rögtön egy keménynek ígérkező ellenféllel, a 77 kilóban olimpiai bronzérmes, 82-ben világ- és Európa-bajnok Rafig Huseynovval szemben.

A 36 éves azeri alacsonyabb súlycsoportból érkezett, így tekintélyes eredménysora ellenére lehetett bízni abban, hogy erőben nem tudja majd felvenni a versenyt a 24 esztendős riválisával, ami a meccsen korán be is bizonyosodott.

Ezt is ajánljuk a témában

Losonczi a tőle megszokott stílusban, óriási lendülettel vetette magát a küzdelembe. Huseynov komolyan küzdött, hogy megálljon előtte a szőnyegen, és reklamálással igyekezett tördelni a mérkőzést. Egyik ilyen után Losonczit fejelésért figyelmeztették, ő pedig előbb elnézést kért, majd rögtön derékra támadott és kivitte az azerit a szőnyegről (1-0). Huseynovnak azonban ez a támadás sem tetszett és – érthetetlen módon – videózást kért, ami megerősítette az eredeti ítéletet, ezzel pedig már 2-0-ra vezetett Losonczi.

A szakasz folytatása is kiválóan alakult, a passzív Huseynovot másfél perc után ugyanis leküldték, a magyar előny pedig 3-0-ra növekedett. A parterhelyzetben aztán nem úgy sikerült minden, ahogy a magyar klasszis szerette volna, mert mire tökéletesen összefogta és megpörgette ellenfelét, addigra kicsúsztak a szőnyegről.

Ezt is ajánljuk a témában

Mindezek ellenére a szünetre magabiztos előnnyel mehetett Losonczi, aki a második szakasz elején el akarta kerülni, hogy őt parancsolják parterhelyzetbe, ezért óriási energiákat mozgósítva ment előre. Az ESMTK büszkesége egy kissé túl hevessé is vált, szabálytalankodott, amivel hirtelen szorossá vált a meccs, miután a bírók két pontért megintették (3-2). Losonczi Dávidot azonban ez sem zavarta meg, folytatta a zakatolást és fejlefogásból leszorította az azerit és mögé ment (5-2), ezzel visszaállította a hárompontos különbséget, melynek megtartása nem jelentett neki a gondot a mérkőzés végéig.

Losonczi így készülhet a negyeddöntőre, melyben a szerbek idei Európa-bajnokával, Aleksandr Komarovval mérkőzik meg.

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar világbajnok a szerbek idei Európa-bajnokával, az orosz származású Aleksandr Komarovval csapott össze, és a negyeddöntőt hatalmas izgalmak után nyerte meg. A végig kiélezett meccsen 2-2-vel, később szerzett ponttal diadalmaskodott, így legközelebb már az olimpiai döntőért léphet szőnyegre. A 24 éves Losonczi az esti elődöntőben a bolgár Szemen Novikovval találkozik.

(Mandiner/MTI)

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rugbista
2024. augusztus 07. 19:13
Felkészítetlen a csapat nagy része. Nem az olimpia előtti évben kell virítani csupán, hanem itt. Egész nap nem csinált egy akciót Losonczi! Mit várunk akkor?
rugbista
2024. augusztus 07. 19:07
Az elődöntő első fele semmi jót nem ígért eddig. Ebből egy újabb esély elszállása lehet.
Töki
2024. augusztus 07. 15:39
Szép volt Dávid, csak így tovább!!!
lauderstenonis-2
2024. augusztus 07. 14:27
Feszülős ruhába öltözött izzadt férfiak egymás hónalja alá dugdossák a fejüket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!