Videón, ahogy a magyar olimpikon bejelenti: jótékony célra fordítja az ötödik helyért járó 15 millió forintot
Emberségből jelesre vizsgázott Losonczi Dávid birkózó.
A birkózószőnyegen rekonstruáltuk, milyen is volt az a tus, amit a bírón kívül az egész világ látott. Az égbekiáltó igazságtalanság nyomába eredtünk, és felidéztük, hogyan vették el, és hogyan szereztük vissza a megérdemelt magyar vb-aranyat.
Egy 87 kilós izomkolosszus magyar birkózó egy 150 kilós férfi vállán zokog. Elképzelhetetlen? Pedig megtörtént. Losonczi Dávidból kiszakadt a sírás, amikor a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, Nenad Lalovics a világbajnoki döntő után elismerte, hogy hibáztak, amikor nem a magyar birkózót hirdették győztesnek. Bacsa Péter alelnök, aki a sírból szerezte vissza ezt a magyar világbajnoki aranyat, úgy véli, ez volt a fordulópont.
Losonczi Dávid így emlékezett a sorsdöntő pillanatokra:
A világ két részre szakadt, voltak a törökök, akik szerint nem én nyertem, és volt mindenki más. Még aki nem is ért a birkózáshoz, az is láthatta, hogy a török a két vállán feküdt.
Nekem már volt egy kis mosoly az arcomon, azt hittem, le fogják ütni, hogy nyertem. Az első tushelyzet nagyon tiszta volt: mindkét váll lent volt, és lent is maradt jó két másodpercig. Ott fejben már arra készültem, hogy mikor fogom elkiáltani magam, hogy megvan. És akkor nem ütik le…”
Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség alalelnöke, nemzetközi bíró, az UWW elnökségi tagja így magyarázta mi történt: „El kell mondani, hogy a régi klasszikus tus – amikor úgy néz ki a versenyző, mint egy kiterített béka – ma már nem létezik a birkózásban. Ehelyett inkább billegő tushelyzet van, és csak az van leírva, hogyha egy bizonyos ideig mindkét váll leér. Van, akinél fél, van, akinél másfél másodpercig. Az elmúlt húsz év nemzetközi gyakorlata azt mondatja velem, hogy
amikor negyven másodpercig ilyen közel van valaki a tushoz, és többször is átbillen, többször is leér az ellenfél válla, azt tízből tízszer meg szokták adni.”
Dávid az őt foglalkoztató ESMTK birkózószakosztályát felfuttató édesapja reakciójáról így mesélt: „Apukám nem egy dicsérős fajta. Ő őszintén megmondja, amit gondol, sosem ferdít. Itt, ez után a vébédöntő után még ő is megdicsért.
Azt mondta, >jól birkóztál, jó voltál, így alakult, ezt le kell nyelnünk<. Utána már csak könnyeztünk egymást ölelve, amikor mégis megkaptam az aranyérmet.”
Bacsa Péter szerint bár sportdiplomáciai szempontból valójában a lehetetlenre vállalkoztak, mégis mindent egy lapra feltéve megpróbálták visszaszerezni a jogos aranyérmet: „Mission impossible-nek tűnt. Mondtam is a többieknek, hogy egy százalék esélyt adok a sikerre. Az óvást a kilencvenes években megszüntették, azóta az a főszabály, hogy akinek a kezét felemelik a szőnyegen, az a győztes, és ezt nem lehet megváltoztatni. Szerintem
Nenad Lalovicsot, a nemzetközi szövetség elnökét, a korszakos sportdiplomatát annyira megérinthette, hogy a döntő után a vállán zokogott Dávid, hogy arra jutott, jobb néha a hibákat beismerni.
Aztán ugyanazt a zakót, amiben a világbajnokság idején volt, három héttel később elvitte magával a Nemzetközi Olimpiai Bizottság éves kongresszusára. Amikor fel akarta venni, látta, hogy Dávid könnye és izzadtsága kicsapott sóban és foltokban, és újra eszébe jutott a dolog. Szóval minden apró dolog összejött.”
A Csisztu Sport Cast legújabb epizódjában a szőnyegen, éles helyzetben rekonstruáltuk újra milyen is volt az a „tus”, amit az egész világ látott, észlelt, csak a szőnyegbíró nem. Íme a videó arról, hogy miként élte át Losonczi Dávid a poklot, és a dolgozta fel, hogy mégis megkapja az aranyérmét. Mindezek mellett azt vágyát sem elrejtve, hogy jövőre Párizsban már egyértelmű győztesként hozná haza az olimpiai aranyat.
Nyitókép: Csisztu Sport Cast