Megszólalt Milák edzője: mindent megváltoztathat, amit mond

2024. augusztus 05. 10:38

Virth Balázs többek között kijelentette, hogy „az utolsó hetek kifejezetten nehezek voltak” az olimpiai bajnokkal.

2024. augusztus 05. 10:38

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Virth Balázs nemrég interjút adott a Nemzeti Sportnak. A lap többek között arra volt kíváncsi, hogy tényleg továbbadja-e a párizsi olimpián már két érmet is begyűjtő Milák Kristóf felkészülésének irányítását, amit Tokió után vett át. 

Virth erre azt válaszolta, hogy Milák felkészítését 2021 szeptemberében vette át a sportoló kérésére. „Az volt a célom, hogy Selmeci Attila kiváló munkáját folytassam, és Kristóf pályafutását a már bevált rendszerben, hasonló módszerekkel vigyem tovább, hogy az olimpiai ciklust veretlenül zárjuk. Azt, hogy ez működhet, az őszinte kommunikációra, a partneri kapcsolatra alapoztuk” – tette hozzá.

Az edző ugyancsak kérdésre válaszolva elárulta, hogy a többi úszóval is így dolgozik. „A két világbajnoki cím, a felejthetetlen budapesti világcsúcs és az Európa-bajnoki győzelmek után is úgy gondoltam, az úszás megköveteli a szerénységet és az alázatot, hiszen 

az olimpiai bajnoki cím megvédése csak a fejlődésre való törekvés eredményeként lehetséges” 

– húzta alá Milák helyzetére utalva.

Tavaly kezdtek eltávolodni egymástól

Majd azt is elmondta, hogy a múlt év nehézségei közben eltávolodtak egymástól a sportolóval, és 

az egymást segítő, közvetlen kapcsolatunkból edző-versenyző kapcsolat lett. 

A klasszikus értelemben vett munkakapcsolat, amelyben egyikünk sem érezte jól magát” – magyarázta Virth.

A tréner felidézte, hogy Milák idén februárban kapcsolódott vissza a közös munkába, „de ezek a hónapok már egyáltalán nem hasonlítottak a 2022-es felkészülésünkre. Az utolsó hetek kifejezetten nehezek voltak, az egymás közötti kommunikáció nem úgy működött már, mint az első másfél évben” – ismertette. 

Ezután megjegyezte, hogy pályafutása során több világklasszissal dolgozott együtt, és megtanulta már, hogy akkor legyen mellettük, ha segíthet, de azt észreveszi, ha nincs szükség rá. „Tudni kell a háttérben maradni. Az elmúlt néhány hétben ez így is történt” – fogalmazott.

Végül arról is beszélt, hogy „kiváltságosnak” érzi magát, hogy Gyurta Dániel és Milák Kristóf edzője lehetett. „Kristóf zseni, korszakos úszó. A legfontosabb az, hogy visszatérjen az úszás szeretete, ez kell ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon. Ám úgy érzem, ehhez 

új impulzusokra és új edzőre van szüksége.

 Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki” – zárta a beszélgetést Virth.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeressZoltán
2024. augusztus 05. 13:28
A géniusz József Attilát is pusztították percemberkék. Ezt írta erről: " ...Győzni fogó még annyira meg nem aláztatott, amennyire a csillagok alatt ti megaláztatok..." Ez Milákra is igaz, talán egyszer elmondja!
pragmatika
2024. augusztus 05. 13:20
Milák, egy zseniális tehetség. Szükségünk van rá. Ennyi. Most az, hogy van a srácban egy enyhe autizmus, (talán) ilyen szempontból q.vára lényegtelen. Támogatni kell mindenben és ő tolja a jobbnál jobb eredményeket, és kész. A médiát nem nagyon kedveli, (lehet hogy ezzel én is így lennék) és eléggé öntörvényű. Ez utóbbit az edzők, akik egész pályafutásuk során az irányításhoz szoktak, nehezen viselik. Olyan ember kell mellé, aki ezt rugalmasan kezeli.
Búvár Kund
2024. augusztus 05. 11:57
Már hónapokkal ezelött megírtam, hogy olimpia után vége lesz ennek a munkakapcsolatnak. Ha esze van Győrben folytatja Jakaboséknál.
2024. augusztus 05. 11:27 Szerkesztve
Nos hát, tudomásul lett véve, hogy Milák öntörvényű és mást akar. Meg kell érteni. És még kell érteni Virthet is. Teljesen korrekt hozzáállás, őszintén kimondani a dolgokat, mint egy nem működő munkakapcsolatot erőltetni. Én is ezt tettem volna a helyében. Mindenki megy a maga útján. Sok sikert mindkettőjüknek a továbbiakban! (Hozzáteszem, mondjuk az amerikai edzők éppen szemlátomást a sz@rt is kihajtják a sportolókból... Ha lehet mondani az "egyedi" edzésmódjuk lényegét)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!