Döbbenetes hír érkezett Milák Kristófról: ha ez igaz, mindent újra kell értékelnünk vele kapcsolatban

2024. augusztus 04. 19:58

Meglepő információval álltak elő angol kommentátorok.

2024. augusztus 04. 19:58

Nyitókép: Mustafa Ciftci / ANADOLU / Anadolu via AFP

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Milák Kristóf megnyerte a 100 méteres pillangóúszás döntőjét a párizsi olimpián szombat este, a győzelmét idehaza a legtöbben élőben követték végig. 

A finálét természetesen külfökdön is közvetítették, az angol kommentátorok pedig egy meglepő kijelentést tettek a magyar klasszisról: azt mondták, hogy Milák az Egyesült Államokban, Texasban készülhetett az olimpiára. 

Azonban a Magyar Nemzet szerint jobb, ha egyelőre óvatosan kezeljük ezt a kijelentést. A lap felidézte, hogy az elmúlt egy év során rengeteg cikk foglalkozott azzal, hogy szinte semmit sem lehetett tudni Milák Kristóf olimpiai felkészüléséről. Eredetileg tavaly szeptemberben kellett volna elkezdenie az edzéseket Virth Balázs irányításával, ám 

az illetékesek sokszor azt sem tudták, merre jár. 

2024-ben végül előkerült, de egyes sajtóhírek szerint sokat hiányzott Virth edzéseiről. Ugyanakkor párizsi olimpián szerzett arany- (100 pillangó) és ezüstérme (200 pillangó) egyértelművé tette, hogy keményen edzett, még ha nem is mindig a „hivatalos úton”, titkolózva, talán valaki más vezetésével. 

Ezt is ajánljuk a témában

Tavasszal hellyel-közel tudni lehetett merre jár a klasszis

Az Origo a 100 méteres pillangó döntője alatt szúrta ki, hogy az Eurosport/Max külföldi adásának angol kommentátorai egy eddig nem hallott információt közöltek a magyar sportolóról. A portál szerint azt mondták, „Well, three swimmers based in America.... Milak the winner, based in Texas...”, azaz, „Nos, három úszó Amerikában készült.... Milák, a győztes, Texasban.…”. A kommentátorok itt a 100 pillangó három dobogósáról beszéltek, akik közül a két kanadai, az ezüstérmes Josh Liendo a Floridai Egyetemen edz, a bronzérmes Ilya Kharun pedig Kós Hubert és Léon Marchand mellett Bob Bowman tanítványa volt Arizonában – ismertette az Origo.

A Magyar Nemzet a fenti feltevésekhez hozzátette, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján jobb óvatosan kezelni Milák állítólagos texasi felkészülését. Mivel erről egyelőre nincs más forrás, még 

az úszóhírekben mértékadónak tartott amerikai swimswam.com sem értesült hasonlóról. 

Másrészt volt már egy hasonló pletyka, miszerint Milák Ausztráliában készült, de azt Virth Balázs cáfolta. Tavasszal ráadásul hellyel-közzel be lehetett lőni, Milák merre járt, hiszen Virth csapatának az edzőtáborait látogatta. Voltak Tenerifén, Törökországban, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen is többek között. 

Ha ezeket a kéthetes foglalkozásokat elosztjuk a februártól júniusig tartó időszakra, amikor már versenyek (Mare Nostrum, Eb) miatt nem nagyon tölthetett az úszó sok időt az Egyesült Államokban – hangsúlyozta a Magyar Nemzet.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 176 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
google-2
2024. augusztus 05. 13:03
Nem mindegy, hogy hol edzett?
Ernest01
2024. augusztus 05. 12:23
saját medencéje van!
istvanpeter
2024. augusztus 05. 10:36
Á dehogy, Kristóf a földönkívüliekkel készült. Többször is elvitték egy ismeretlen bolygóra és ott edzett és különleges ételeket evett.
hátakkor
2024. augusztus 05. 08:16
NEM döbbenetes hír, semmit nem kell újra értékelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!