„Ki tudja, mi lesz négy év vagy nyolc év múlva!” – Éremre fel, fiúk! Vogel Somáék a bronzéremért szállnak harcba

2024. augusztus 11. 06:04

Férfi pólósaink a horvátok ellen elveszített elődöntő után az Amerikai Egyesült Államok ellen (10.35, Párizs, La Défense Arena) ugranak medencébe. Kapusunk elmondta, min kell javítani, Fekete Gergő nem tudja, lesz-e még esélye olimpiai döntőt játszani, Molnár Erik megtalálta a pozitívumot.

2024. augusztus 11. 06:04
null
P. Fülöp Gábor

Nyitókép: Mediaworks/Csudai Sándor

***

Ha az aranyat nem is, a Horvátország elleni vereség (8-9) után a bronzérmet még megszerezheti Magyarország a párizsi olimpia férfi vízilabda tornáján. 2021-ben sikerült feledtetni az elődöntő csalódottságát, akkor a csapat egy emberként az utolsó meccsét játszó, a második félidőben gólt sem kapó kapusért, Nagy Viktorért is küzdött. Le is győzte a spanyolokat. Szimbolikus, hogy ott és akkor Tokióban átvette a stafétabotot Vogel Soma, aki azon az olimpián – a covid-korszakban csökkentett játékoslétszám miatt – egy mecset leszámítva, a lelátón ücsörgött. Azóta többek között az ő zsenialitása – nem csupán hihetetlen ötméteres-ölő képessége – miatt világbajnok lett a nemzeti együttes 2023 nyarán, s a kezdeti botlodozás után eljutott a legjobb négy közé Párizsban.    

Ezt is ajánljuk a témában

Nyilván még mindenkinek fáj, hogy nem sikerült a döntőbe jutni. Túl kell ezen valahogy lépni a bronzcsatáig, ám nem árt tisztában lenni azzal, min kell változtatni. 

Hatalmas lehetőséget szalasztottunk el!

 Lehet, hogy annak a terhe minket kicsit jobban nyomott, mint a horvátokat. Ugyanakkor ők fél éven belül a harmadik döntőjüket fogják játszani (januárban az Európa-bajnokságon ezüstérmesek lettek, februárban megnyerték a világbajnokságot – a szerk.), úgyhogy ez nem a véletlen műve. Kicsi vagányság hiányzott, nagyobb agresszió” – nyilatkozta a Mandinernek Vogel Soma, aki azt is elmondta, nem fértek bele a kihagyott büntetők, ahogy a negyeddöntőben az ellenünk veszítő olaszoknak sem.

Ez az ellenfél zsenialitása, ők is zseniális vízilabdázók. Marko Bijac a világ egyik legjobb kapusa, aki kétszeres világbajnok, Bajnokok Ligája-győztes. Ő erre képes, nyilván kellett ehhez, hogy összeszedje az önbizalmát, és meccsbe lendüljön. 

Vele és a horvát védekezéssel sem tudtunk mit kezdeni, ráadásul az emberelőny-kihasználásunk megint nem volt jó. A lehető legtöbb hibát ki kell javítanunk a bronzmeccsre!

 

Fekete Gergőék a bronzérmet még megszerezhetik, de azt el kell venniük az amerikaiak elől!
Fotó: Mediaworks/Csudai Sándor

A Debrecenből indult Fekete Gergő, a Ferencváros univerzális pólósa elmondhatatlanul összetört amiatt, hogy nem jutott a döntőbe a válogatottal. A 24 éves olimpiai újonc úgy érzi, pályafutása nagy lehetőségét szalasztotta el.

Nem hoztak semmi újat a horvátok. Megbeszéltük, mit védekezünk, kit nem hagyunk lőni, ötöt lőtt (Loren Fatovic – a szerk.). Biztos sokat segített volna, ha sikerül kiegyenlíteni, amire többször volt lehetőségünk az utolsó negyedben. De nem kellett volna hagyni őket elmenni kettővel, mert onnantól, hogy zárkózni kell, őröl” – kesergett lapunknak a még mindig fiatal vízilabdázó, akinek még több olimpia benne lehet a pályafutásában. 

Én ezt úgy éltem meg, hogy egyszer van az embernek ilyen az életében, ki tudja, mi lesz négy év múlva, nyolc év múlva...

 Itt vagyunk, a csapatunk rendelkezik az egyik legjobb játékoskerettel. Úgy készültem, most kell megnyerni, soha nem tudhatod, mi fog jönni az életben.

Nincs más hátra, előre kell tekinteni! Jansik Szilárd csapatkapitányt és Molnár Eriket is letaglózta, hogy lemarad a csapat a döntőről
Fotó: Mediaworks/Csudai Sándor

A magyar válogatott legifjabb tagja (egy nappal született később, mint Vigvári Vince), a 21 éves, több mint két méter magas Molnár Erik amondó, igenis harcolniuk kell a bronzéremért. Főképp, hogy vele együtt 5 játékosunk az első olimpiáján vesz részt Párizsban. 

Mégis csak egy éremről van szó! Nem jött össze a döntőbe jutás, de nem szabad most emiatt összeroskadni, mert bronzérem is nagyon szépen tud csillogni.

A Magyarország – Egyesült Államok férfi vízilabda mérkőzést nyomon követhetik a Mandiner folyamatosan frissülő szöveges közvetítésével. Kezdés 10 óra 35 perc. Tartsanak velünk!

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. augusztus 11. 16:56
4 év múlva 2028, 8 év múlva 2032 lesz. De csak anno domini.
nyugalom
2024. augusztus 11. 09:43
Sájer fia?
hernadvolgyi-2
2024. augusztus 11. 09:26
Ha nem kosárlabda palánk lesz hanem kapu akkor győzni fogunk. Hajrá MAGYAROK!
Zolotarjov
2024. augusztus 11. 08:48
Mint Benedekék Atlantában..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!