„Még nyelem a gyalázatot, de már nem sokáig” – Wladár reagált Hosszú vádjaira

2024. augusztus 19. 13:47

„Hogy mit fogok csinálni? Hamarosan elárulom” – fogalmazott sejtelmesen a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

2024. augusztus 19. 13:47
null

Nyitóképen: Wladár Sándor MÚSZ-elnök. Fotó: Mandiner/Mátrai Dávid

Megtörte a csendet a Magyar Úszó Szövetség vezetése Hosszú Katinka nyílt levele kapcsán, amelyben a volt olimpiai bajnok lemondásra szólította fel a szervezet vezetését.

Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne” 

– fogalmazott a háromszoros olimpiai bajnok úszó. A levelet ebben a cikkünkben dolgoztuk fel.

A Magyar Úszó Szövetség hétfőn értékelte az úszók párizsi olimpián nyújtott teljesítményét, ám Katinka nyílt levele mellett sem mentek el szó nélkül. 

Katinka levele nem jött jól nekünk, mert a medencés számok után mi még vízbe ugrottunk, kicsit megosztotta a figyelmet, de Rasó mentális erejét jól mutatja, hogy ezt is ki tudta zárni.

A legfontosabb versenyre mindig össze tudja szedni magát” – fogalmazott Gellért Gábor szakágvezető.

Wladár Sándor pedig a következőképp nyilatkozott: „Egy elnöknek az, hogy jót tegyen, az a kötelessége, de úgy tűnik az is, hogy nyelje a gyalázatot. De már nem sokáig. Hogy mit fogok csinálni? Hamarosan elárulom. 

Hosszú Katinkának olimpiai bajnokként tudnia kellett volna, hogy az olimpia közepén kijönni egy ilyen acsarkodó levéllel, mekkora károkat okoz.

 Ő is megkapta a támogatást a felkészüléséhez pedig nem érdemelte ki az idejével, de több edzőtábort is finanszíroztunk számára. Erről elnöki hatáskörben döntöttem.

Az, hogy SMS-ekben is gyalázkodik és »szarjankózik«, az nem elegáns. 

Hozzáteszem, a Duna Arénában óriási kedvezménnyel tud építkezni, ami igen nagy szó, a mai viszonyokat figyelembe véve” – mondta Wladár Sándor.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Darthvader
2024. augusztus 19. 18:45 Szerkesztve
Hosszú a tisztesség és jellem bajnokaként érte el Gyárfás lemondását. Hová lett ez a Hosszú? Aréna ingyenes használatáról nem beszélt, új férjének akkor is fizetést követelt, amikor az ehhez szükséges eredmények nem voltak meg, magának és a bébiszitternek edzőtábort követelt, pedig a szükséges szintidőt nem úszta meg hozzá. Kamu pályázattal követelt sportcentrumot, mondjam még? Igen, jó úszó volt, de jellemtelen. O.J. Simon is jó volt a sportágban.....
HunGo
2024. augusztus 19. 17:47
Ez a wladár -t évtizedek múlva ismerni fogják? Nem! Hosszút? Igen! Mert rajta van az éremtáblázatokon sokszorosan, akkor meg? Valamit tett az asztalra Hosszú! Ez a wladár meg elvett az asztalról! :D
llnnhegyi
2024. augusztus 19. 17:19
Sulammit drága Aranyom! ☀️ -:))) ------- Továbbá Hosszú Katinka nem bunkó, nem proli típus!
titi77
2024. augusztus 19. 17:06
ez már tényeleg csak bla-bla bla. a wladár egyáltalán tud úszni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!