Bosszúigazolás? – Kiejtette a Midtjylland a Fradit, erre a magyar csapat leszerződtette a játékosukat (VIDEÓ)

2024. augusztus 15. 16:04

Megérkezett Magyarországra a zöld-fehérek legfrissebb szerzeménye.

2024. augusztus 15. 16:04
Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója, Stefan Gartenmann a Fradi labdarúgócsapatának frissen leszerződtetett hátvédje és Orosz Pál, a klub vezérigazgatója

Nyitókép: fradi.hu 

Megérkezett Magyarországra a Ferencváros labdarúgócsapatának legfrissebb szerzeménye, Stefan Gartenmann. A történet pikantériáját az adja, hogy a 27 éves  belső hátvéd nem akárhonnan érkezik, hanem épp attól az FC Midjyllandtól, amely kedden 1-1-es döntetlent játszott a hősiesen küzdő Fradival a Groupama Arénában, ezzel kiejtve a zöld-fehér együttest a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezek után természetesen úgy tűnhet, mintha a Fradi bosszúból igazolta volna le a játékost, de természetesen erről szó sincs, hiszen egy ideje már tárgyaltak vele a Ferencváros képviselői. A labdarúgó számára viszont nehéz lehetett az elmúlt két meccs, hiszen bár – nyilván nem véletlenül – a keretbe sem került be, ilyen helyzetben nem könnyű eldönteni kinek szurkoljon. 

„Stefant már régebb óta ismerjük, most pedig olyan kedvező lehetőség nyílt, hogy sikerült megszereznünk őt. Egy nagyon megbízható belső védő, aki mindig képes hozni az elvárt szintet. Nagyon jó karakter, nagyon jó mentalitású, profi gondolkodású játékos, aki a csapat struktúrája szempontjából is fontos szerepet tud majd betölteni. Fontos, hogy fenntartsuk a konkurenciaharcot ezen a poszton. Bízunk benne, hogy már rövid távon meg tudja oldani ezt a feladatot” – értékelte az új igazolást Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója. 

A dán hátvéd Isaac Pappoe, Raul Gustavo, Kady Borges és Philippe Rommens érkezését követően a Fradi ötödik új igazolása idény nyáron. 

De nézzük, mit érdemes tudni a Fradi újoncáról? A védelem közepén bevethető, 187 centiméter magas Stefan Gartenmann 1997. február 2-án született a dániai Roskildében. 

Szülővárosában kezdett el futballozni, majd 2013-ban a Heerenveenhez került, amelyet 2017-ig erősített, a felnőtt csapatban nem lépett pályára, viszont az U21-es csapattal kétszeres holland bajnok volt. Ezután szerződtette a dán Sønderjyske, amelynek színeiben 174 mérkőzésen 10 gólt szerzett, a 2019/20-as szezonban pedig megnyerte a csapattal a Dán Kupát. Gartenmann végig játszotta a jelenleg másodosztályú Aalborg BK ellen 2-0-ra megnyert finálét. 

A hátvéd 2022-ben igazolt az FC Midtjyllandhoz, amelyben összesen 38 tétmérkőzésen szerepelt, és négy gólt szerzett. A 2023/24-es idényt a skót élvonalban, a négyszeres bajnoki aranyérmes, KEK- és Európai Szuperkupa-győztes Aberdeenben töltötte kölcsönben, 45 meccsen 3 gólja volt.

Gartenmann végig pályán volt a Skót Ligakupa-döntőben is, amelyet az Aberdeen 1-0-ra vesztett el a Rangers ellen, így végül ezüstérmet kapott. Korábban az U16-os, az U17-es, az U19-es, az U20-as és az U21-es dán válogatottban is pályára lépett, összesen nyolc gólt szerzett. A 187 centiméter magas jobblábas labdarúgó középen és a jobb oldali hátvédként is megállja a helyét. Értéke a Transfermarkt szerint jelenleg 700 ezer euró. A Ferencávrosban valószínűleg cserejátékosként számolnak vele. 

A játékos a klub stábjának adott interjúban úgy fogalmazott, 

„Természetesen korábban is hallottam a Ferencávrosról, de hogy mennyire nagy klubról van szó, azt csak akkor érzi az ember, amikor megérkezik ide! Úgyhogy csak annyit tudok mondani, hogy megtisztelve érzem magam, és büszke vagyok hogy itt lehetek! Alig várom, hogy számomra is elkezdődjön az idény a Ferencváros együttesében!”

A teljes interjút itt tekintheti meg!  

 

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinator-0
2024. augusztus 15. 22:23
a vigyori Orosz és főnöke halálra keresik magukat a bizniszen ... ugyanis semmi más nem folyik, mint játékosok adás-vétele, őket nem is érdekli a Fradi éppen esedékes meccse ... a módszer? ... veszek olcsón egy 23. rangú focistát, aki már 15 csapatnál sem csinált semmit ... a magyar bajnokság megnyerésével (ami kurva könnyű), és ahol rúgott 4 gült és 3 gólpasszt adott, a focistából 17. rangú "zsonglőr" lesz ... az EB selejtezőn egyszer nyerünk, majd kisesünk, ennyi elég, hogy a zsonglőr 14. rangú senkiházi legyen és akkor valamelyik szintén 1/5 rangú csapat ad érte a vételi ár 120%-át ... a két megnevezett disznó pedig felezi a hasznot, ami kb. 50 milla/kopf
Majdmegmondom
2024. augusztus 15. 19:39
No, hát megegyeztek. Olcsón vették, cserébe előre engedték a dánokat a BL selejtezőbe... Érthető még ha nem is sportszerű a szurkolókkal szemben...
hannibal2
2024. augusztus 15. 17:02
Inkább meg kellett volna tartani Marquinhost... Lehet tovább is jutottunk volna, ha akad egy játékos, aki gólveszélyes és egy az egyben is képes csatát nyerni. Nevetséges igazolás.
moralisfoleny
2024. augusztus 15. 16:56
A Nerencvárosnak egy jó befejező csatárra lenne szüksége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!