Adománygyűjtéssel segítik a súlyos betegséggel küzdő egykori veszprémi kézist
A bakonyiak felajánlást tettek korábbi játékosuknak.
Klujber Katrináék a hosszabbításban kaptak ki a svédektől Lille-ben a párizsi olimpia negyeddöntőjében.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
A magyar női kézilabda-válogatott kedden délután mérkőzik Svédországgal a párizsi olimpia negyeddöntőjében Lille-ben, a Pierre Mauroy Stadionban. Golovin Vlagyimir együttese két-két győzelemmel és vereséggel, valamint egy döntetlennel csoportja harmadik helyezettjeként lépett tovább a legjobb nyolc közé, míg a skandinávok másodikként zártak a hatosukban.
A szövetségi kapitány cserét a meccs előtt a keretben, és visszatér a csapatba a hollandok ellen pihenőt kapó Debreczeni-Klivinyi Kinga és Janurik Kinga is. A balátlövő Debreczeni-Klivinyi poszttársát, Kácsor Grétát váltotta, s Janurik pedig Szemerey Zsófi helyét vette át a kapuban.
A svédektől a tavaly decemberi világbajnokság göteborgi középdöntőjében 26–22-re kikaptunk, míg április 12-én a debreceni ötkarikás selejtezőtornán nagyszerű játékkal 28–25-re nyertünk. Amúgy a skandinávokkal az előző, tokiói olimpia csoportkörében is találkoztak a magyar lányok.
„Rendben vannak a lányok, mindenki várja az újabb erőpróbát. Tudjuk, miért vagyunk itt.
Az eddigi meccseken voltak olyan periódusaink, amikor működtek az elképzeléseink és a figuráink, s adódtak olyan szakaszok, amikor ez kevésbé ment, mérkőzéseken belül is nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Fontos találkozó vár ránk, amelyen nem fér bele a sok technikai hiba, mert minden rontást kihasználnak a svédek. Rendkívül fontos, hogy csökkentsük a hibák számát” – mondta a Nemzeti Sportnak Golovin a mérkőzés előtt.
Az elején még nem voltunk annyira bemelegedve (vagy fejben a pályán), és svéd vezetéssel kezdődött a meccse. A 8. percben azonban már egyenlítettünk (3-3), ám a vezetést sajnos ezután sem sikerült átvenni. Gólra gól volt a válaszunk, s nagyon kiegyenlített volt a küzdelem ekkor már. A meccs krónikájához tartozik, hogy mindkét kapus nagyon jól védett az első félidőben (Böde-Bíró Blanka hét lövést is hárított). Negyedórányi játék után, nagy technikai hibáink miatt 8-6-ra vezetett az ellenfél. A szövetségi kapitányunk időt kért ekkor, de a kétgólos különbséget nem tudtuk csökkenteni a megbeszélés után. Sőt, a 20. percben három volt a különbség (12-9). Sajnos sok volt Pappéknál a pontatlan átadás, a technikai hiba. Annak örülhettünk, hogy nem nőtt a svédek előnye. Volt négy gól is az előnyük a skandinávoknak, ám másfél perccel a vége előtt feljöttünk egy gólra (16-15), s ez volt az állás a félidőben. Semmi sem volt még veszve!
Szerencsére a szünet után sem nőtt a különbség, így reménykedhettünk, hogy sikerül végre egyenlítenünk.
És ez a 36. percben össze is jött (18-18), ám a vezetést sajnos nem tudtuk átvenni. Az ellenfél kapusa, Johanna Bundsen óriási védéseket mutatott be ezen a találkozón. A 38. percben Győri-Lukács Viktória góljával – a meccs során először – mi vezettünk 20-19-re. Ám nem tudtuk megőrizni az előnyt, gyorsan fordítottak a skandinávok 21-20-ra. Negyed óra volt hátra a negyeddöntőből, s 23-23-at mutatott az eredményjelző.
Izgalmas volt a mérkőzés, okosan, türelmesen játszottunk ekkor, de valahogy nem tudtuk meglépni a svédektől. Az 50. percben Füzi-Tóvizi Petra góljával eggyel mi vezettünk 25-24-re. Öt perccel a vége előtt egyenlő (27-27) volt az állás. Alig fél perc volt hátra a meccsből és a győzelemért támadhattunk, és sikerült is gólt dobnunk, 29-28-ra vezettünk, de öt másodperccel a vége előtt egyenlített Svédország. 29-29-ről jöhetett a hosszabbítás.
A skandinávok lőtték a ráadásban az első, majd a második gólt is, így megint futhattunk az eredmény után. A kis szünetben 31-29-re vezetett az ellenfél. Borzasztó nehéz helyzetbe kerültek így Klujberték, ráadásul a 66. percben már 32-29 volt állás. Bundsen sajnos mindent kivédett ebben a játékrészben, s innen már nem is tudtak felállni a lányaink.
Végül 36-32-re nyertek a svédek, akik a házigazda, címvédő és világbajnok francia női kézilabda-válogatott-tal játszanak az elődöntőben.
Sajnos nem jött össze a bravúr - pedig hajszálra voltunk tőle -, így női kézilabdázóink ezzel a legjobb nyolc között búcsúzni kényszerültek a folytatástól.
Olimpia, Párizs 2024
Női kézilabda, negyeddöntő
Magyarország–Svédország 32–36 (15–16, 29–29, 29–31) – hosszabbítás után
Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.
Nincs leállás: az elmúlt hétvégén három aranyérem volt a termés.
Kiss Péter Pál mostantól már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
A pécsi sportoló a 200 méteres vegyesúszás SM9 kategóriájának döntőjében elsőként csapott a célba a párizsi paralimpián.