Még el sem kezdődött, de már újabb két aranyérmünk van az olimpián!

2024. július 22. 21:00

A korábbi kettő helyett már hétnél tart Magyarország. Négy nap múlva lesz a megnyitó Párizsban.

2024. július 22. 21:00

Fotó: Michel Euler/POOL/AFP

A nemzetközi helyzet fokozódik: az eddigi öt helyett már hét aranyat jósol Magyarországnak a párizsi olimpiára a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote, amely novemberben még csak két első helyezést adott a piros-fehér-zöld színekben versenyzőknek, míg februárban már három végső győzelmet prognosztizált.

A legutóbbi becslés alapján a francia fővárosban a magyarok 23 érmet gyűjtenek, a hét győzelem mellé hat második és tíz harmadik helyet szereznek, ezzel pedig a 11. helyen zárnak majd az éremtáblázaton.

A Gracenote az első három helyre változatlanul az Egyesült Államokat, Kínát és Nagy-Britanniát várja. Az elemzés szerint az amerikaiak Párizsban 123 medált nyernek, ebből 37 lesz az arany. A második Kínának 36 elsőséget, összesen pedig 87 érmet jósol a statisztika, amely a harmadik briteknek 62 dobogós helyet és 14 aranyat ígér.

A házigazda franciák összességében a negyedik pozícióra számíthatnak 56 éremmel, benne 29 arannyal, s az első hatba még Ausztrália (48 medál, 13 arany) és Japán (46, 12) fér be.

Ezt is ajánljuk a témában

A párizsi olimpia a hivatalos megnyitó előtt két nappal, már szerdán elkezdődik a versenyekkel. Pénteken aztán egy három és fél órásra tervezett showműsor keretében a Szajna hat kilométeres szakaszán 85 hajó szállítja majd a küldöttségek képviselőit, és ennek megfelelően a televíziós közvetítés is egészen egyedi lesz. Először rendezik a megnyitót stadionon kívül, ennek nyomon követésére pedig felszereltségben és közvetítési erőforrások tekintetében az eddigi legnagyobb produkcióra készül az Olympic Broadcasting Services (OBS).

Háromszor annyi kamerát használ majd a stáb, mint három éve a tokiói olimpia megnyitóján,

és szolgálatban lesz még nyolc drón, három helikopter, továbbá négy egyedi építésű, stabilizált hajó, melyet speciálisan tervezett kamerarendszerekkel szerelnek fel.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint arról a MOB beszámolt, messze nem tombol még olimpiai láz Párizsban, egyelőre az építkezésé a főszerep a fővárosban. A Szajna partján jelenleg is ácsolják a mobillelátókat a megnyitó ünnepséghez. Az Eiffel-toronynál kialakításra került strandröplabda-pályák, illetve a Trocadérónál lévő Champions Parknak elkeresztelt rész azonban már most impozáns látványt nyújt.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI/Mandiner)

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. július 22. 22:13
A cím alapján sejtettem, hogy valaki hazugság lesz. Kár, hogy nincsen valami hatóság, amely ellenőrzi és bünteti a hazug, csaló, az olvasóikat átverő újságokat. :-(
irmag2
2024. július 22. 22:06
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!!!
röviden
2024. július 22. 21:10
Héttel és huszonhárommal már kiegyeznék, de bátran legyen több. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!