Szijjártó Péter figyelmeztetett: ezt ne csinálja senki a német-magyar meccs előtt (VIDEÓ)

2024. június 19. 09:25

„Arra kérem önöket, a pirotechnikai eszközök használatától lehetőleg tartózkodjanak a mai napon is, hogy a rendőrségi eseteket meg tudjuk úszni” – mondta a külügyminiszter.

2024. június 19. 09:25
null

Nyitókép: Photo by Attila KISBENEDEK / AFP

Közel megháromszorozódott a konzuli védelemre regisztráltak száma a labdarúgó Európa-bajnokság német-magyar csoportmérkőzésére a Svájc elleni előző hétvégi meccshez képest, ezért Stuttgartban is tizenegy konzul fogja segíteni a magyar szurkolókat szerdán – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy megerősített konzuli jelenlétet rendelt el a mai napra is, ugyanis több mint tízezer jegy került magyar állampolgárokhoz szervezett módon, és valószínűleg ennél is több honfitársunk lesz a stadionban.

Stuttgartban tizenegy magyar konzul fogja majd segíteni a magyar szurkolókat.

A város repülőterén, a vasútállomáson, a szurkolói zónában, a stadionnál, a vonulás során is szolgálatot teljesítenek magyar konzulok” – közölte. „A mobil konzuli irodánk a mai napra is kitelepült, a szurkolói zónában természetesen. 14 órakor indul a szurkolói vonulás, három évvel ezelőtt a rendőrök Németországban ezt nem engedélyezték, de most erre is lehetőség van” – tette hozzá.

„Tizenegy magyar konzul tehát, továbbra is három ügyeleti telefonszám: +36 30 084 1605, +36 30 387 0636, +36 30 120 9151. Állnak az önök rendelkezésére, hogyha valami baj van, akkor forduljanak kérem bizalommal a kollégáimhoz” – mondta.

A miniszter arra is kitért, hogy összesen 2282 magyar drukker regisztrált konzuli védelemre, ez a valaha mért legmagasabb szám futballmérkőzés kapcsán, csaknem háromszor annyi, mint a Svájc elleni meccs előtt.

Utóbbiról szólva pedig rámutatott, hogy az első mérkőzéssel összefüggésben összesen tizenhét konzuli esetet jegyeztek fel, egy kivételével mindet kisebb ügyben. „Egy komolyabb ügyünk volt, rendőrségi ügy, amelyre pirotechnikai eszközök használata miatt került sor. Ezért erre most is szeretném felhívni a figyelmet. A pirotechnikai eszközök használatát a német hatóságok tiltják, és mint a legutóbbi események is mutatják, ezt a tiltást komolyan is veszik, annak érvényt is szereznek, úgyhogy

arra kérem önöket, a pirotechnikai eszközök használatától lehetőleg tartózkodjanak a mai napon is, hogy a rendőrségi eseteket meg tudjuk úszni”

– mondta.

Szijjártó Péter emlékeztetett a magyar-német mérkőzésre a legutóbbi Európa-bajnokságon, s az akkori körülményekre, amelyek szavai szerint „nem a legkellemesebb emlékeket hívják elő a memóriánkból”, azonban tudatta, hogy kollégái most sokkal jobb együttműködésről számoltak be a helyi hatóságokkal.

A hatóságok sokkal rugalmasabbak, ezért reméljük, hogy a mai mérkőzés kevesebb kellemetlenséggel jár majd, mint a három esztendővel ezelőtti”

– jelentette ki. „Magyar győzelmet és kevés konzuli esetet kívánok a mai napra is. Jó szurkolást mindenkinek!” – összegzett.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Foci Eb 2024 aktában.

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I feel the earth move under my feet
2024. június 19. 12:04
Bunkó focidrukkerek mindig leszenk..
Héja
2024. június 19. 10:28
Helyes. Ne adjunk okot rendőri intézkedésre.
zakar zoltán béla
2024. június 19. 09:54
One Ced k neked mindent!
auditorium
2024. június 19. 09:41
Nagyon helyes, a magyar szurkolók NE túlozzák el a drukkolást, ne hivják fel magukra és főleg Magyarországra a figyelmet, màr ugyis a bögyükben vagyunk. NE mondhassák német barátaink, hogy micsoda "barbár puszta népe vagyunk..." Bár már reggel korán a TV-hiradójukban német zászlókba bújt turbános migránsok kiabáltak és énekeltek stúdióban, tehát nagy a várakozás. A két német műsorvezető pedig jót nevetett rajta, ez a mai Deutschland. Remélhetőleg nem lesz jégeső, mert ezen a vidéken is nagyon szélsőséges az időjárás. Hajrá magyarok !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!