Kőkemény kritikával illette Szoboszlait a korábbi magyar válogatott támadó

2024. június 17. 13:11

„Tőle mindenki többet vár.”

2024. június 17. 13:11
Podgorica, 2023. június 17.
Szoboszlai Dominik a Montenegró - Magyarország Európa-bajnoki selejtezõ mérkõzés után a Podgorica Városi Stadionban 2023. június 17-én. Montenegró-Magyarország 0-0.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kritikán aluli volt, főleg az első félidő – mondta Esterházy Márton korábbi válogatott támadó az Indexnek. „Igyekszem óvatosan fogalmazni, mert mérhetetlenül nagyra becsülöm Marco Rossi szövetségi kapitány munkáját, éppen ezért

élek is a gyanúperrel, hogy csupán fordítási hibának tulajdonítható az a mondata, miszerint meglepte a csapatot és őt is, hogy a svájciak a várt 3–4–3-as felállás helyett 3–5–2-es formációban futballoztak, és így a középpályán létszámfölényre tettek szert.

Nem tudom elhinni, hogy ez ekkora zavart okozott a magyar csapatban, hogy a svájciak nem négy, hanem öt középpályással kezdtek, és a három csatár helyett csak kettő volt elöl! Ezt a játékosoknak önállóan le kellett volna reagálniuk a pályán, maximum néhány perc után!”

Esterházy Mátyás (Szoboszlai menedzsere) nagybátyja, Esterházy Márton a magyar csapatkapitánnyal sem finomkodott:

a csapatkapitánynak nem csak az a feladata, hogy amikor a meccs előtt a bíró feldobja a pénzérmét, ő térfelet válasszon.

Ennél valamivel több. Például amikor meglátja, hogy a csatár Sallai Roland a saját térfelünk közepén passzolgat Willi Orbánnal, akkor rászóljon, hogy »Te, öreg, neked nem ez a helyed, menj fel támadni!« Ő az edző meghosszabbított keze a pályán, és azonnal reagálnia kell arra, hogy az ellenfél más formációban játszik, mint ahogy azt elképzeltük. Nálunk ez úgy működött a nyolcvanas évek közepén, hogy amikor a Döme (Détári Lajos – a szerk.) hátrajött, elkérte a labdát Nagy Antitól vagy Garaba Imitől, akkor Anti, a kapitányunk ráripakodott: »Döme, mit keresel itt, azonnal menj vissza a középpályára, neked az a dolgod, hogy gólpasszokat adjál, vagy gólt rúgjál!« Ezt hívják pályán belüli kommunikációnak.”

Arról is beszélt, összeszámolta: legalább hat olyan játékosunk van, aki nem játszik a klubjában. „Sajnos, Szoboszlai is köztük van, mert az, hogy tavasszal öt-tíz percekre beszállt a Liverpoolba, az nem meccsterhelés.

Ezért is nincs formában. Oké, hajtott, meg adott egy gólpasszt, de tőle mindenki többet vár

– fogalmazott Esterházy.

 

Kapcsolódó cikkek a Foci Eb 2024 aktában.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bömbi
2024. június 17. 15:07
Talán nem az első baki után kell ólom köpenyt adni a játékosokra... Van ennek az interjúnak is valami bája. Az Index eddig nem nem osztotta bőkezűen a dicséretet a válogatott sikereihez. De az első adandó alkalommal már visít is, hogy lámlám...
Válasz erre
4
3
monuskaroly
2024. június 17. 14:41
Mi történt? Egy 3-1-re elveszített meccs? Nagyon régen volt már ilyen Magyar válogatott, aki bárki ellen esélyesként megy fel a pályára! Az utóbbi 2 év mérlege hihetetlennek tűnt volna 10-30 évvel ezelőtt. Úgyhogy, aki ugat most, gondolja át, még akkor is ha nem jutunk tovább a csoportból!
Válasz erre
8
4
Malo kingi
2024. június 17. 13:58
Sallai kitette a szívét az első félidőben! Nem kockáztattam meg egy agyvérzést a másodikra. Azt mondják kár volt! Majd bepótolom.
Válasz erre
6
1
llnnhegyi
2024. június 17. 13:54
Hajrá a németek ellen!
Válasz erre
8
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!